Leigh Bardugo: Shadow and Bone – Árnyék és csont (Grisa trilógia 1.)
"Utánanyúltam annak a dolognak, amelyet olyan sokáig rejtegettem.
Sajnálom - suttogtam neki.
Sajnálom, hogy olyan sokáig a sötétben hagytalak.
Sajnálom, de most már készen állok.
Hívó szavamat meghallva a fény válaszolt. "


Könyvadatok:
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalak száma: 374
Borító: Kartonált
Fordító: Varga Csaba Béla
ISBN: 9789633734506
Műfaj: fantasy
Fülszöveg:
Alina Starkova sosem várt túl sokat az élettől. A határháborúk során elveszítette a szüleit. Árvaként csupán egyvalakire számíthatott. Egy másik kis földönfutóra, Malra, a legjobb barátjára. Ám mostanra már rá sem számíthatott. Mindkettőjüket besorozták hazájuk, Ravka anyácska hadseregébe. A két fiatalnak életveszélyes küldetésre kell indulnia az Árnyzónába. Ezen az iszonyatos helyen a földöntúli sötétség az úr, ahol valósággal hemzsegnek az emberevő szörnyetegek.
Amikor támadás éri a katonai konvojukat, mindannyiuk élete veszélybe kerül. Ám Alina ekkor olyan titokzatos erőnek adja tanújelét, amiről mindaddig még ő sem tudott. A csodálatos megmenekülés kiszakítja a hétköznapok világából.. . Meg sem áll a fővárosig, az uralkodó udvaráig, ahol az árva lány is a Grisa testvériség tagja lesz. Vezetőjük, a titokzatos Kom úr úgy véli, Alina az, akire oly régóta vár Ravka sokat szenvedett népe. A legfőbb varázsló szerint az Alinában rejtőző erő képes lesz elpusztítani az Árnyzónát.
A cári udvar fényűző forgatagában sokan Kom úr új kegyeltjének tartják a lányt, aki csak nehezen tud beilleszkedni Mal nélkül. Miközben hazája egyre nagyobb veszélybe kerül, feltárul előtte egy hajmeresztő összeesküvés. Dönteni kell. Szembeszáll a birodalom leghatalmasabb nagyuraival? Egyedül a múltja mentheti meg hogy Alina megmenthesse a jövőt.
"A Kis Palota nagyjából úgy nézett ki, ahogy egy mesekönyv rajzolója elképzeli az egyszerű földművesek életét. Ugyanúgy semmi köze nem volt a ravkai muzsikok hétköznapjaihoz, mint az aranyfényben ragyogó, káprázatos fejedelmi udvartartásnak. A grisák valamiért megszállottan törekedtek arra, hogy mindenben a parasztok életmódját utánozzák. "
"Idegesnek tetszik lenni? - ugratott Zsenya.
- Kicsit. Igazából nem is tudom, miért.
- Talán mert a birodalom több száz nemes ura áll sorba, hogy végre alaposan szemügyre vehessen.
- Drága vagy. Ezzel most sokat segítettél.
- Örömmel állok rendelkezésedre - vigyorgott a borostyánsárga szemű lány, majd megcibálta a hajamat. - Mostanra már igazán hozzászokhattál volna ahhoz, hogy guvadó szemmel bámulnak.
- Hát nem szoktam hozzá.
- Na figyelj! Ha esetleg kibírhatatlanná válna a helyzet, csak ints oda nekem, mire felállok az ebédlőasztal tetejére, a nyakamba kapom a szoknyámat, és táncolok egyet. Akkor majd senki sem fog téged bámulni."
A cselekmény a végkifejletthez közelítve egyre izgalmasabb, és az utolsó jó pár fejezetnél szinte lehetetlen letenni a könyvet. Alina végre megtanulja használni az erejét és bízni önmagában, valamint az érzéseiben. A jellemfejlődése nagyon szépen ível felfele. Remélem ez a további kötetekben is így marad.
Mal és Alina barátsága töretlennek mutatkozik. Nagyon tetszettek azok a részek, ahol ismét egymásra találnak, és végre mindketten megteszik a maguk lépését a másik felé. Akire felettébb kíváncsi vagyok, az Éjúr, valamint az új szereplők. Kicsit spoilereztem magamnak ilyen téren, és már alig várom, hogy remélhetőleg újabb lehengerlő karakterekkel találkozzak.
A történetnek vannak gyengepontjai, és hiányosságai. Bízok benne, hogy ezek az üres járatok a következő részekkel teljesen eltűnnek, és egy még jobb sztorit kapunk. Ezek ellenére így is öt csillagot kapott. (Lehet kicsit szigorúbban kellene osztályoznom...)