A mindenséggel     pɐƃɐɯ pɹéɯ

Alison Weir - Aragóniai ​Katalin (Hat Tudor királyné 1.)

20.06.2021

"Én vagyok az igazi királyné, és a pápa Krisztus igazi örököse!...Soha nem fogom elhagyni a királyné címet, hanem halálomig megtartom. A király felesége, nem az alattvalója vagyok, és ezért rám nem vonatkoznak a parlamentjének törvényei...
Királyné vagyok, és királynéként fogok meghalni!" 

Könyvadatok:

Kiadó: Művelt nép
Oldalak száma: 766
Fordító: N. Kiss Zsuzsa, Sillár Emőke
ISBN: 9786155760532
Műfaj: történelmi 

Fülszöveg:

Aragóniai ​Katalin, VIII. Henrik legendás első felesége.
Spanyol hercegnő. Szerénynek, engedelmesnek és vallásosnak nevelték. Angol királynénak szánták.
Hat hét távolságra a hazájától a szeszélyes tengeren és minden más: a nyelv, az étel, az időjárás. Katalin számára egyikben sincs öröm. Tizenhat évesen egyedül találja magát, csupa idegen között.
Hiányzik az édesanyja. Elveszett fivérét gyászolja.
Még azokban sem bízhat, akiket megbíztak a védelmével.
ARAGÓNIAI KATALIN VIII. Henrik első királynéja. Ez az ő története.

A történelem elmondja, hogyan halt meg.
Ez a lenyűgöző regény bemutatja, hogyan élt.
HAT TUDOR KIRÁLYNŐ. HAT REGÉNY. HAT ÉV.
Philippa Gregory és a Tudorok rajongóinak kötelező olvasmány.

Aragóniai Katalin: Az igazi királynő - az első kötet a VIII. Henrik feleségeiről szóló, hatkötetes regénysorozatból, a világhírű történész és bestseller szerző tollából. Alison Weir elmélyült utazásra invitál Katalinnal, bemutatja kivételesen erős jellemét, és
intelligenciáját, feltárja magánélete titkait.
"Szétzúzza a mítoszokat VIII. Henrik jámbor első feleségéről."
Tracy Borman

Alison Weil a Hat Tudor Királyné sorozatát VIII. Henrik első feleségével, Aragóniai Katalinnal kezdi. Az igazi királynő alcím szerintem mindenki számára egyértelmű utalással mutat anglia egyik legnevezetesebb királyának uralkodói éveire. 

A könyvben Aragóniai Katalin királynő életét 1501-ben Angliába érkezésétől egészen haláláig követhetjük nyomon. Weil minden kétséget kizárólag kiemelkedő, amelyet az évek során végzett kimerítő kutatásai tettek lehetővé. Ennek köszönhetően tudta Katalin királynő gazdag karakterének fejlődését irányítani, és hitelességgel kitölteni a nem ismert tényeket, erős hangsúlyt fektetve Katalin kapcsolatának a szüleivel, két férjével, közeli barátjával, mentoraival, legközelebbi szolgáival és ellenfeleivel.

"- Ön a király alattvalójának nevez? - kiáltott fel Katalin. - Akkor az alattvalója voltam, amikor feleségül vett. De ha azt mondja, hogy nem vagyok a felesége, akkor nem vagyok az alattvalója sem! Nem úgy jöttem ebbe a birodalomba, mint valami árucikk, hanem mint a törvényes felesége - nem mint egy alattvaló, hogy az uralma alatt éljek. Cselekedtem egy kevés jót Angliának, és nem szívesen tennék bármit, ami a kárára szolgál. De ha engednék az önök rábeszéléseinek, meg kéne rágalmaznom magamat, és be kéne vallanom, hogy a király szeretője voltam - és ezt soha nem fogom megtenni!"

Katalin karakterét rendkívüli érzékenységgel ábrázolja és egy szorongó és honvággyal teli hercegnőből lett elszánt, koncentrált és erős királynői jellemet mutat be. Katalin érettségét és személyiségének fejlődését lapról lapra egyre jobban érezhetjük, amelyet az ismert törtelmi tények mellett a nagy részletességel bemutatott udvari élet mindannapi kihívásai is gazdagítanak.  Hitelességét e tényekre alapozva rendkívül szembetűnik az írónő által végzett komoly  kutatómunka. 


Katalin, mint ifjú hercegnő legnagyobb álma, hogy kötelességének eleget téve engedelmes és jó felesége legyen jegyeségek. Szerelemi házasságról álmodozva várja, hogy megérkezzen Angliába, és házasságot kössön az angol trón várományosával, Arthúr herceggel. Eső találkozásuk alkalmával már felmerül a gyanú Katalinban, hogy valami nincs rendben, de a remény a boldog életre elűzi negatív gondolatait. Házasságuk megkötése után nyilvánvalóvá válik számára Arthúr betegségének komolysága, majd mitán bekövetkezik halála éveket kell várnia, mire újra fellélegezhet. 
Henriket kisfiúként ismerjük meg, és jellemének erősebb vonásai már ekkor megmutatkoznak. Kiállása, merészsége, és tartása teljes ellentéte bátyjáénak, és ezek a tulajdonságai egész a könyv végéig elkísérik. Katalin iránt érzett kezdeti fellángolása kisfiús rajongásból szenvedélybe csap át, és igaz hittel szereti az ifjú asszonyát. 


"- Ön az én igaz szerelmem, Katalin!- folytatta Henrik ellenállhatatlan kisfiús lelkesedéssel.- Senki mást nem akarok. Mondjon igent. Mondja, hogy az enyém lesz! 
Igaz lehet ez? Ez a csodálatos, ragyogó arcú fiatalember, ez az Adonisz - mert a természet többel biztos nem ékesíthette volna fel - még mindig feleségül akarta venni?
- Igen! - válaszolta a hercegnő boldog könnyek közt."

Szeretném azt írni, hogy nem volt szimpatikus Henrik viselkedése, és teljesen megvetendő, aminek kitette Katalint. Ez a könyv azonban egyáltalán nem ezt az érzést kelti az olvasóból. Csakúgy, mint Katalint, minket is levesz a lábunkról, - és mintha nem ismernénk a tényeket -, mi is a boldog befejezésről álmodozunk. Az egymás után meghalt gyerekek, a kudarcok, amelyeket együtt éltek át igazán belsőséges viszonyról árulkodnak, még is ez az ok, amiért Henrik elfordul Katalintól. Egyetlen életben maradt kislányuk, Mária rajongva imádja apját, és Henriket is teljesen elvarázsolja lánya bája, azonban fiú örökös nélkül kudarcnak vallja házasságát. 

Megtagadja vallását, és új feleséget és egyben királynét választ maga mellé. Katalin mindvégig reménykedik, hogy Henrik észhez tér, szerelme nem szűnik meg a férfi iránt, és nem hajlandó elfogadni, hogy félreállították. Minden próbálkozása ellenére teljesen elhidegül tőle Henrik, de a lánya érdekeit szem előtt tartva nem enged elhatározásaiból. Élete utolsó évei szomorúsággal, betegséggel és magányossággal telnek. Lénye még mindig él a nép szeretetében, ám miután Henriket végleg kitagadja a pápa, a túlélés érdekében nem marad más a nép számára, mint a behódolás.

"- A bíboros megőrült! - bődült el Henrik. - Istenemre, hogy merészel prédikálni nekem? Attól fél, hogy ezzel a betegséggel Isten a haragját nyilvánítja ki, ezért teljes lelkiismeretével könyörög nekem, hogy mondjak le minden válással kapcsolatos gondolatról. Talán elfelejtette, hogy nekem is van lelkiiismeretem? Hol volt az elmúlt évben? Vagy fölöslegesen téptem a számat?....Ez, és ezt mindenki jól jegyezze meg, az az ember, aki Anna úrhölgy dícséretét zengte a pápának, az az ember megesküdött, hogy Annát a királynémmá teszi. Nem, Kata, ne nézzen így rám. Ez most már csak idő kérdése, és a legjobb, ha hozzászokik. Istenemre, Anna az enyém lesz! És esküszöm, ezer Wolseyt adnék egyetlen Boleyn Annáért. Istenen kívül senki más nem veheti őt el tőlem!" 


Tekintve, hogy ez a kötet Katalinról szólt, elkerülhetetlen, hogy Henriket ne tartsuk főszereplőnek. Ennek következményeképp pedig számomra rettenetesen hiányzott Henrik szemszöge. Nagyon sok párbeszédben megismerjük gondolkozásának módját, viselkedésének hajtóerőit, azonban sok esetben csak Katalin feltételezéseire és udvari pletykákra alapozva értesülünk tetteiről, okairól pedig szinte semennyire. Hiányzott az őrlődése, amelyet keresztény hite és vágya ellentéte váltott ki belőle, valamint, hogy milyen meggyőződés vezette el odaáig - azon kívül, hogy nem született fiú örököse - , hogy Katalinnal között házassága bűn Isten szemében, azonban egy új feleséggel ez orvosolható. 


"Szeretem a férjemet, bármit is tesz velem, és ez a legrosszabb csapás, amelyet rám mért. Elvette tőlem a lányomat, nem érti meg a fájdalmamat. Ismét úgy érzem, hogy büntet. Nem adtam neki fiút, euért megfoszt azoktól a dolgoktól, amelyek értelmet adnak az életemnek: egyetlen gyermekemtől, a testétől, a szövetségtől, amely oly sokat jelentett nekem, és a büszkeségemtől. És mégis, továbbra is szeretem."

Egy nagy hullámhoz tudnám hasonítani a könyvet. Az elején szépen fokozódva kapjuk a történéseket, egyre inkább sodródva az elkerülhetetlen felé. Az oldalak egyre gyorsabban pörögnek és egyfajta izgatott várakozás lesz urrá az olvasón. Aztán, ahogy a lassú víz partot mos, úgy halványul el Katalin is az évek megpróbáltatásai alatt. A könyv eleje sorról sorra építi a katartikus eseményt, és a közepe kétséget kizáróan a legjobb rész, amelyet szinte bombaként, a magányos, unalmas évek (oldalak) követnek.
A nyelvi szerekezetek és maga a könyv nyelvtana roppant mód élvezetes. Természetesen emelkedett hangnem kivehető, hiszen királyi párról és az udvartartásáról beszélünk, de nem akad bele a nyelvünk cifra kifejezésekbe, vagy fennkölt szónoklatokba. Gördülékeny és szép leírások egészítik ki az érzelmekkel teli dialógusokat. Ez nem csak az írónő, hanem Sillár Emőke fordító munkáját is nagyban dícséri. 

Mitől is jó ez a könyv? Leginkább az érzelmektől, amelyet képes előhívni belőlünk. A végére igazi rokonszenvvel érztem Katalin iránt, Boleyn Annát szívből gyűlöltem, Henrikben pedig óriásit csalódtam (és bizony még most is jól meg is pofoznám.) Napokig ott bújkált a fejemben a történet, és sokszor képzeltem magam a szereplők helyébe: vajon én mit tettem volna?

Aki szereti a történelmi regényeket, vagy a szerelemmel és intrikákkal teli sztorikat, annak mindenképp ajánlanám ezt a kevésbé ismert könyvsorozatot. Habár még csak az első részt volt szerencsém elolvasni, nem kérdés, hogy alig várom, hogy megismerkedhessek a király rögeszméjével, Boleyn Annával. 

Share