Budai Lotti - Édes ébredés

"Most választhatok: vagy a kezembe veszem az irányítást, és harcolok azért, ami az enyém, és az emberekért, akiket rám bízott a gondviselés, és akiknek végre elhozhatom a szabadságot... Vagy megfutamodom és elrejtőzöm az oltalmad alatt, akár egy menekülő, riadt egér... Nos, én az előbbit választom. Mert ez a dolgom. Ezt kell tennem."

Budai Lottinak 2019-ben 7. regényeként az Álomgyár kiadó által jelent meg A szerelem rabszolgái sorozatának első része, az Édes ébredés. 

"Titkok és szerelem a 19. Századi Kubában. A 19. Századi Kubában kétkötetes sorozat három asszony történetét meséli el, akinek sorsát tudtukon kívül titkozatos erő köti össze. A sorozat első részében megismerhetjük a fiatal Veronicát, aki európai tanulmányait befejezve, hosszú évek után tér vissza családja cukornádültetvényére. A lány oldalán mi is felfedezhetjük az akkori Kuba szépségeit: az óceán azúr partjait, a zöldellő trópusi erdőket és a vörösen izzó földeket... A paradicsomi körülmények ellenére Veronica képtelen megbarátkozni a rabszolgatartás embertelenségeivel, ráadásul éjszakántként baljós hangokra riad, nappal pedig a szülői ház titkokkal terhelt hangulata nyomasztja. A lány végül e titkok nyomába ered, ám hirtelenjében a lehető legkiszolgáltatottabb helyzetben találja magát. Veronica kétségek közt őrlődik, amikor feltűnik egy tehetős és ifjú földbirtokos, aki ördögi vonzerővel láncolja magához a lányt... Mindeközben rabszolga-felszabadító és függetlenségi mozgalmak hősei munkálkodnak titokban, akiknek táborához Veronica is csatlakozik. Budai Lotti India és Japán egzotikus tájai után egy újabb távoli vidék izgalmas történelmi időszakát tárja az olvasók elé, a 19. Századi Kubát. Rabszolgatartók és ültetvényesek, spanyolok és bennszülöttek, egyházi dogmák és boszorkányság."

A fülszöveg rendkívüli módon megadja a kellő hangulatot a kötethez. Nem csak a cím érzéki, hanem maga a hely is. A vad Kuba, amely még spanyol gyarmatként nagyon messze áll a függetlenségtől, egzotikus atmoszférát kölcsönöz a könyvnek. A történet Veronica d'Alvia kisasszony Spanyolországból való hazatérténél kezdi bemutatni nekünk a történéseket. Veronica 10 év után tér haza, miután 6 évesen egy spanyolországi jó nevű apácazárdába, majd leányintézetbe nevelkedett. 

"Az út során le sem vette pillantását a fülkéjük ablakában feltáruló látványról. Úgy érezte, elvarázsolt helyre érkezett, ahol még a színek is természetellenesen élénk árnyalatokban pompáznak: az itt-ott előbukkanó óceán azúrkékje, később a termőföldek lángoló vöröse, majd a dús, himbálódzó cukornádültetvények hófehér virágai, és végül a távoli hegyek buja erőerdőjének smaragdzöldje."

Hazatérve viszont nem olyan fogadtatásban részesül, amelyet ő elképzelt. Édesapja, Alejandro távolságtartóan, édesanyja, Pilar pedig szeszélyesen viselkedik vele. Kívülállónak érzi magát a saját otthonában, és magányát csak egykori dajkája, Caridad mama, Clara az egyik rabszolgaasszony, annak kedvese Filo és a lovász, Pedro enyhíti. A fiatal rabszolga fiú lovagolni tanítja a lányt, és csak ezeken a lovaglóórákon érzi Veronica igazán, hogy él. Édesanyja csak kritizálja, és egyáltalán nem foglalkozik a lánnyal. Apja, rendkívül elfoglalt a birtok irányításával, és így nincs ideje a lányára. Az egyik ilyen óra alkalmával találkozik egy különösen bosszantó vándorral, aki mint kiderül szoros kapcsolatban áll családjukkal. Veronica sejti, hogy  Fernando veszélyes, ezért próbálja távol tartani magát tőle. Váratlan fordulatok egymásutánja egy olyan lavinát indít el, amely gyökerestől megváltoztatja az életét. Titkok és borzalmas dolgok kerülnek tudomására, amelyek más megvilágításba helyezik eddigi életének mozzanatait. A titok hatására az anyja ráveszi, hogy menjen feleségül Fernandohoz. Hiába ábrándozik róla, hogy csakis ahhoz megy hozzá, akit tiszta szívéből szeret, nem ellenkezik édesanyja kívánságával. Vonzódik a férfihoz, így nem esik nehezére jobban megismerni, és mire észbe kap őrülten bele is szeret. A kezdeti fellángolás viszont nem tart sokáig, mert a férfi valódi személyisége szépen lassan megmutatkozik. Veronica a szerelem ábrándjából egy olyan valóságban találja magát, amelyet messziről elakart kerülni. Innen már csak lefele halad a lejtőn. Egyre kétségbeesettebb és kiszolgáltatottabb.

"Veronica immár megértette, mire készül Fernando. Értette, de fel nem foghatta. Nem, ez képtelenség...Fernando rideg és számító, ráadásul dühében bármire képes, Veronica maga is láthatta. De ez...hogy hideg vérrel ölje meg a saját feleségét..."

 Minden viszontagság ellenére nem törik meg, és egy régi barátja, Filo és társa, Felipe megmenti a lányt a biztos haláltól. A titokzatos idegen a féltestvéreként mutatkozik be, és mindent megtesz, hogy megvédje húgát. Veronica fontos állomáshoz érkezett el az életében. Megfogadta, hogy soha többet nem fog meghajolni senki akarata előtt, és csakis a saját útját járja. Így aztán a biztonságot nyújtó menekülés helyett a lázadó rabszolgák mellé áll, hogy visszaszerezze kegyetlen férjétől a d'Alvia birtokot és, hogy harcoljon a rabigában sínylődő emberekért. A lány kezdetektől fogva mélyen együttérez a birtokon dolgozó és messzi tájról érkezett rabszolgákkal. Többször is utal rá gondolatiban, hogy ő fel fogja szabadítani őket. Ezt az ígéretét nem szándékozik megszegni, és csatlakozik Don Carlos Manuel Céspedes földbirtokos felkeléséhez.

" - Úgy érted, te is harcolni akarsz? - hökkent meg Felipe.
- Ha úgy tetszik, igen. Harcolni akarok. Itt az alkalom, hogy megküzdjek a múltammal és azokkal, akik tönkre akartak tenni. Elsősorban a férjemmel. Fernando túlságosan önző és kapzsi ahhoz, hogy valaha is a forradalom ügyét támogassa. Soha nem szabadítaná fel a rabszolgáinkat. Én azonban megtehetem. És meg is teszem. Visszeszerzem, sőt, ha kell, erővel visszafoglalom Fehér Ormot, az otthonomat, mert bármennyire szenvedtem is ott, a sorsom ahhoz a házhoz és ahhoz a földhöz köt."

Veronica legyőzi démonjait és reménnyel telve néz szembe a jövendővel. Régóta vágyott szabadsága még csak most kezdődik, és megnyugtatja a tudat, hogy végre a maga erejéből irányítsa az életét.

A cselekmény a fő történeten kívül még egy szálon fut. Az előszót és az utószót is a d'Alvia család egyik felmenője, Blanca asszony gondolatain keresztül olvashatjuk. Ez az a keret, amely a műt körülöleli, és egy egésszé zárja. Veronica fiatalsága ellenére, nagyon sok lelki fájdalomban részesült, ami alapjaiban véve teljesen megváltoztatták a történések alatt. Az elhanyagoltság, megalázások sorozata és a szeretetéhség keserűen marja a szívét, még is igyekszik meglátni a jót a világban. Az ártatlan és gyámoltalan lányból erős, és mindenek felett független nő lesz.  

Az írónő gyönyörű mondatkezelésével azonnal visszarepít minket az 1864-es esztendőbe. Szókincse tág, és rendkívüli élvezet volt olvasni az idegen szavakat, amelyek a lábjegyzetben kerültek megmagyarázásra. Mind hozzátesz ahhoz, hogy megszűnjön az olvasó körül a világ, és nyomban egy egzotikus világban érezze magát, tele szenvedéllyel, titkokkal és izgalmakkal. A mű sajátosságát a benne lezajló lelki folyamatok adják. Veronica kényszerű megfelelési kényszere, hogy boldoggá tegye az anyját (ezzel elérve, hogy szeressék), Pilar hangulatingadozásai mögött bujkáló gonoszsága, valalmint egy reményvesztett szív keserű fájdalma. Szinte az összes érzelem feltűnik nem csak a könyvben, hanem bennünk is, ahogy olvassuk a sorokat. Együttérzünk Veronica kiszolgáltatottságával, a rabszolgák sanyarú sorsával, átéljük az első szerelem izgatott mozzanatait, és megtapasztaljuk a rideg valóság valódi arcát. 

"- Kedvesem, szerelmem, én megértem, hogy feldúlt vagy, de ha megnyugodsz kissé, máshogy látod majd a dolgokat...Hiszen őszintén, szívből bocsánatot kértem a botlásomért, még ha nem is tehettem róla. Ugyan mi egyebet kívánsz még?
- Hogy mit? - kérdezett Veronica kirántva kezét Fernandóéból. - Megmondom, hogy mit akarok: el akarok válni!
- Micsoda? - bődült fel Fernando. - És mégis milyen alapon? Hogy meghágtam egy rabszolganőmet? Hiszen a környéken mindenki ezt teszi!...
- Végre! - kiáltotta. - Végre elárultad magad!...
- És ha elárultam, akkor mi van? Mi? Igen, tessék, ha ezt akartad tudni, megdugtam azt a fekete kancát, nem is egyszer, mert így tartotta kedvem! Mert a tulajdonom, és jogom van hozzá! Na és te?! Te ugyan mit tehetnél ellene, te szerencsétlen?
Veronica előrelendült, hogy tíz körömmel essem Fernandónak, az igazi Fernandónak, aki végre felfedte előtte a valódi arcát. És ez az arc elborzasztotta, undorral töltötte el."

A cím tökéletes kifejezőeszközként szolgál a könyv egyik fontos mondanivalójára. A két szó szoros ellentétben áll egymással. Az ébredés momentuma valamilyen folyamatnak a megszakadására, az álomvilágból a valóságba csöppenést sugallja, míg az édes szó minden kétséget kizárólag olyan pozitív és intenzív élményekre alapozott, amelyet mi magunk is használunk a hétköznapjainkban. Veronica ráébred, hogy az életének csak saját maga lehet a kovácsa. Nem engedheti, hogy áldozat legyen, akit kihasználnak és bármikor félredobhatnak. Olyan eszmélés ez, amelyből mi is erőt meríthetünk életünk mindennapjaiban, hiszen ezek olyan problémák, amelyekkel napról napra szembenézünk. És miért édes is ez? Mert meglépve ezeket a dolgokat, nem csak ábrándokat kergethetünk arról, hogy az álmaink valóra váljanak, hanem megteremteni és megélni is fogjuk tudni azokat.