Celeste Ng - Amit sohase mondtam el

Az első olvasmányom Celeste Ng írónőtől az Amit sohase mondtam el című könyv volt. Úgy ugrottam fejest ebbe a könyvbe, hogy egyáltalán nem néztem utána se a műfajnak, se a történetnek. Legfőbb indíttatásom az volt, hogy a könyvklub aminek tagja vagyok ezt választotta közös könyvnek, és mivel csekély 300 oldal így én is belevágtam. Nagyon örülök, mert ez lett a 2022-es év legutolsó és egyben legmeghatározóbb olvasmánya számomra.
Egész végig úgy éreztem, mintha egy süllyedő hajón utaznék: tudom mi lesz a vége és csak sodródok az árral. A hatalmas WOW effekt és az "AHA!' érzés is elmaradt - mégis végig fenntartotta az érdeklődésem. Összességében tetszett, elgondolkodtatott, és egy kicsit fel is paprikázta a hangulatom.
A történet egy 5 tagú család körül forog, miután a középső gyerek, Lydia tragikusan meghal. Halála után az egész család változó dinamikán megy keresztül, és rá kell jönniük, hogyan alkalmazkodjanak a Lydia nélküli élethez. A nagy probléma az, hogy senki sem tudja, hogyan és miért halt meg. Annyit tudnak, hogy a városi tó közepén egy evezős csónakot találtak, és a lány holttestét a tó fenekén. Hogyan gyászolhatsz valakit, ha azt sem tudod, hogyan veszítetted el? - ez a történet egyik központi kérdése. A magyarázat keresése sok nehéz területre vezet el bennünket: rasszizmus, szexizmus, elidegenedés, társadalmi elszigeteltség, csalódott álmok és a családon belüli nyomásgyakorlás témáihoz.
A három gyerek közül, mivel Lydia a kedvenc, így rá gyakorolnak a szülei a legnagyobb nyomást. Ő persze nem akarja szüleit magára haragítani, így mindenbe beleegyezik, mindent megtesz azért, hogy boldognak lássa őket. Elnyomja minden kétségét, érzését és próbálja elfogadni azt az utat, amelyet a szülei jelöltek ki számára. Ez azonban szembe megy az egész természetével, és az állandó szerepjátszása menthetetlenül a tóbeli sorsához vezeti.
Lydiának nem kellett volna olyan erősen ragaszkodnia anyja kívánságaihoz. Ehelyett elmondhatta volna az anyjának, mit érez valójában. Tehát minden szakaszban volt választási lehetőség: ez nem láncreakció volt előre meghatározott eredménnyel. Ami hiányzott, az az őszinteség, a bátorság, hogy kimondd, amit valójában érzel, és kezeld a következményeket. "Mindenek fölött légy hű magadhoz", ahogy Polonius fogalmazott a Hamletben. A könyvnek egyetlen szereplője, aki úgy tűnik, hogy ezen elv szerint él, a szomszéd fiú, aki Lydia támasza lesz: Jack.
Az egész könyv a cím paradoxona. Amit sohase mondtam el tele van olyan ki nem mondott érzésekkel, gondolatokkal, amellyel igazából mindent elmond. Sokak számára ismerősek lehetnek az érintett témák, ezért nagyon valósághű és egyben megbotránkoztató is. A könyv nagyon összetett, meglehetősen rövid és könnyen olvasható. Ahhoz hogy teljesen megértsük az összes rejtett jelentést, fejben újra és újra végig kell mennünk Lydia életének fordulópontjain.
Szóval mi ölte meg Lydia Lee-t? A rendszer, vagy a rasszizmus? A társadalomból való kirekesztettség vagy a megfelelési kényszer? Vagy a fentiek mindegyike?
Várom a véleményed kommentben itt, vagy az instagram posztom alatt!