"Mert az illúziók csak arra jók, hogy megszépítsék a valóságot; ha szertefoszlanak, nem marad más, egyedül az igazság."

Christelle Dabos francia írónő nagysikerű 4 kötetes A tükörjáró sorozatának első kötete, A tél jegyesei hazánkban a Kolibri kiadó által vált elérhetővé az eredeti megjelenés után 4 évvel, 2017-ben. A már többszörösen kiadott sorozatindító kötet évről évre egyre több olvasót varázsol el, köszönhetően a hihetetlen új világnak és a szereplők szerethetőségének.

A fantasy elemekben bővelkedő, való világra épített felnőtteknek szóló epikus mese főszereplője Ophélie, egy fiatal nő, aki képes a tárgyak múltjában olvasni és utazni a tükrökön keresztül.
Egy nap a családja házasságba kényszeríti egy olyan hatalmi helyzetben lévő férfival, akinek viselkedése ugyanolyan jeges, mint az otthona. Ophélie fájdalmas búcsút int otthonának Animának, és követi a férfit Légvárba, amely a föld egy távoli darabkája. A Sarkon azonban olyan veszély és varázslat bővelkedik, amire egyáltalán nincs felkészülve. Egyre összetettebb politikai játékban találja magát és mindemellett küzd vőlegénye, Thorn arrogáns és hideg természetével is.  

"Amikor az ember tárgyakat olvas , háttérbe szorítja önmagát, hogy teret engedjen valaki más történetének. Ahhoz viszont, hogy belépj egy tükörbe, önmagaddal kell szembenézned. Az bizony csak az igazi legény a gáton, aki egyenesen bele mer nézni a saját szemébe, képes olyannak látni magát, amilyen, képes elmerülni a saját tükörképében!"

A regény bonyolult cselekményfordulatokban és mágikus találmányokban jeleskedik, amelyek szórakoztatnak és tanítanak is. Az összes társadalmi csoport szereplőivel találkozunk: a szolgáktól a halhatatlan családi szellemekig, és ezek által bepillantást kapunk egy hatalmas palotális környezet minden sarkába. A karakterek közötti ravasz párbeszédek megvilágítják Ophélie kihívásait. Nehéz megértenie a közösséget, amellyel szemben áll. Vele együtt mi is ismerkedünk ezzel az új világrenddel, és nem csak ő téved el a hatalmi játszmák labirintusaiban, hanem mi is. Időnként zavaros a cselekmény, de az időszakos összefoglalók segítenek képben maradni.  

"- (...) Nem megmondtam, hogy mindenkitől, aki csak egy ujjal is önhöz ér, személyesen veszek elégtételt?
Ophélie igyekezett elrejteni az arcát a kávéscsészéje mögé. A torka megint összeszorult. Hiába is tagadta volna tovább maga előtt: Thornnak valóban fontos volt. A vőlegénye nem alakoskodott, és nem csak a levegőbe beszélt. Az érzelmeinek, meglehet, talán kissé keresetlen formában adott hangot, de az őszinteségéhez nem fért kétség."

A könyv hatalmas pozitívuma, hogy az összes karakter fejlődött a történet során, különösen Ophélie és Thorn. A kezdeti fagyos hangulat és ellenségeskedés lassan szimpátiává és kölcsönös megértéssé alakul. Ophélie visszafogott és csendes, esetlen, de öntudatos, és összességében egyfajta csendes erőt rejt magában. Thorn pedig a "zord külső mögött érző szív lakozik" tökéletes példája.  Ezenkívül bár a karakterívek fokozatosak és fejlődőképesek, a nap végén ezek a karakterek hűek maradnak önmagukhoz, még azokhoz a tulajdonságokhoz is, amelyeket a társadalom gyakran nem annyira értékel bennük. 

"- Mit csinál ebben a testhelyzetben? - kérdezte Berenilde, amikor Archibald mellé értek.
A nagykövet finoman felé fordította a fotel párnájáról lelógó fejét, kivette a szájából a szipkát, és kifújta a füstöt. Kopott cilindere mellette hevert a földön, kese haja a szőnyeget seperte.
- Próbálom más szemszögből értékelni az életemet - közölte jelentőségteljesen.
- Nézzenek oda! És mire jutott?
- Hogy akárhonnan nézem, az egész tökéletesen értelmetlen. És hogy ha még sokáig így maradok, lassan az összes vérem a fejembe száll - tette hozzá kényszeredett mosollyal."

A szociálpolitika rendkívül bonyolult és hatalmas a tét, tekintve, hogy a felsőbb osztályú emberek nemcsak magát a hatalmat birtokolják, hanem varázslattal is bírnak, amit bizony nem félnek használni.  
Egyes karaktereknél megfigyelhető, hogy egy bizonyos társadalmi rangok sztereotípiái beigazolódnak, ezzel is azt az érzetet keltve, hogy maga a történet cselekménye nem is annyira új, mint azt mi elsőre gondoljuk. A politkiai csatározások és a szereplők viselkedéi akár a mi világunk tükörképei is lehetnének. Ettől hiteles és mégis egyedülálló. 
Egy csipetnyi steampunk és sci-fi is keveredik ezek közé a nem mindennapi elemek közzé, és a humor az, ami igazából felteszi az i-re a pontot. 

"- Bevallom, kicsit csalódott vagyok. Hogy ne mondjam, jóval izgalmasabb lett volna, ha valóban Thorn jövendőbelijét sikerül a kezem közé kaparintanom.
- Miért, mit csinált volna vele? - kérdezte szemöldök ráncolva Ophélie.
- Hogyhogy mit? Természetesen megfosztottam volna az ártatlanságától.
Ophélie csak pislogott, hirtelen szóhoz sem jutott. Ennél váratlanabb vallomást még életében nem hallott.
- Az volt a terve, hogy felhozza ide az unokahúgomat, és a fűben henteregve megerőszakolja?!
Archibald hevesen, egyben némiképp sértődötten tiltakozott.
- Hát minek néz engem? Ilyen féktelen dúvadnak látszanék? Egy férfinak bármikor nekiesem, meg is ölöm, ha kell, de egy nőre soha nem emelnék kezet. Elcsábítottam volna, annak rendje és módja szerint!"

A cselekmény lassú mederben csordogál, mígnem egyre gyorsul és a feszültség egyre csak nő. Sok fejezet lényegtelennek, és "időhúzásnak" tűnik. Elveszünk a sok sor, mondat, szó között, és nem is igazán tudjuk néha, hogy merre halad a történet. Aztán ráeszmélünk, hogy igazából sehova, de mégis van egyfajta késztetés az emberben, hogy továbbmenjen. Egyetlen hátulütőjének leginkább ezt emelném ki, azonban tekintve az epikus fantasy műfaji sajátosságait, épp ez teszi különlegessé.

"Thorn részéről gyakorlatilag már mindenre fel volt készülve, bármit elviselt volna.
Durvaságot. Megvetést. Közönyt.
De egyvalamihez még neki sem volt joga: hogy beleszeressen." 

A világfelépítés, a humor, az ellenszenvből kialakuló szerelem, az izgalmas játszmák, évelődések, csipős beszólások és szarkasztikus megnyilvánulások mind-mind egy hatalmas "IGEN, ez a történet rendkívüli" -vé állnak össze, bennem még is maradt egyfajta kesernyés utóíz. Nem tudtam legyűrni a néha rám törő unalmat.
Ez a gazdag elképzelésű, lenyűgöző történét tele van intrikákkal és leginkább Philip Pullman stílusához tudnám hasonlítani. 12 éves kor felett ajánlom mindenkinek, akik valami újba, merészbe szeretnének belevágni, és csak el akarnak veszni a választékos szófordulatok világában.