"Annyira sok minden múlik azon, hogy hogyan látunk valakit, és milyen emlékeink vannak róla, nem pedig a tényeken, hogy kik is ők valójában. Talán ahelyett, hogy azt mondanánk szeretlek, azt kellene mondanunk, hogy elképzellek." 

Dolly Alderton legfrissebb regénye pár hónapja jelent meg hazánkban a XXI. Század kiadó jóvoltából. Leginkább a borító keltette fel az érdeklődésem, elég nőies és a színek is nagyon tetszenek. A cím számomra kicsit megtévesztő - senki se gondolna egy romantikus könnyed sztorira - azonban olvasás után más nem is igazán illene hozzá. 

 Angol címén a Ghosts egy történet a szerelemről, a kapcsolatokról és az "igazi" felnőttkorba lépés egyre növekvő fájdalmairól. Egy "szingli lány" a londoni narratívában nem újdonság, de Dolly Alderton regénye üdítően őszinte, azonnal átérezhető. Könnyű olvasmány, amely megtalálja a megfelelő egyensúlyt a könnyű kortárs szépirodalom között, olyan súlyosabb témákkal, mint a demencia, a szívfájdalom és a ghostingolás. Számomra ez a szó teljesen idegen volt a könyv olvasásáig, és nagyon örültem, hogy magában a könyvben meg is kapjuk erre a jelenségre a magyarázatot: 

"Múlt héten ghostingoltak engem.
- Ez mit jelent?
- Amikor valaki egyszerűen nem beszél veled többet, ahelyett, hogy megbeszélte volna veled, hogy szakít, ghost lesz belőle, vagyis szellemmé válik.
- Miért hívják ghostingnak?
- Több iskola is van - felelte Lola egy egyetemi tudós fensőbbségével - A legáltalánosabb felfogás szerint onnan ered, hogy kísért annak a szelleme, aki eltűnt, és nincs lezárás. Mások azt mondják, hogy a három szürke pontból származik, ami megjelenik, aztán eltűnik, amikor valaki ír egy iMassage-et, de aztán mégse küldi el. Mert kísértetiesen néz ki." 

Miről is van itt szó?

Nina Dean a harmincas évei elején jár, saját londoni lakása van, nagy baráti körrel rendelkezik, és sikeres ételírói karriert futott be. Mindene megvan, amiért valaha dolgozott és mégis, ahogy a barátai megházasodnak, gyereket szülnek, és kiköltöznek a városból, nem tudja nem észrevenni, ahogy az idő elszaladt feledte. A könyv a harminckettedik születésnapjának leírásával kezdődik - ez egy kevésbé vad éjszaka, nem olyan, mint az előző évtized születésnapjai. Egy pillanatnyi döntésnek köszönhetően letölt egy társkereső alkalmazást, és ez adja meg a regény központi cselekményvonalát. Az online randevúzások homályos világába csöppenve találkozik Max-szel - egy bájos, karizmatikus romantikus lélekkel, aki megnyerő személyiségével leveszi őt a lábáról. Maga Nina is bizonytalan, nem tudja hogy őt kereste, vagy az egész túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Mintha Nina kezdettől fogva (vagy korábbi tapasztalataiból) tudná, hogy Max egyike lehet azoknak a férfiaknak, akik nem képesek megállapodni.

"...ugyanakkor nyugtalanító felfedezésre jutottam, hogy mennyire fantáziátlanok az emberek. Egyikük se fogja teljesen felfogni a banalitásuk nagyságát - túl fájdalmas lenne ennek feldolgozása. A szeretem-a-természetet-de-szeretek-otthon-is-ülni-szeretek-a-pizzát-olyasvalakit-keresek-aki-meg-tud-nevettetni-csak-azt-szeretném-ha-lenne-otthn-valaki-amikor-hazaérek-és-az-éjszaka-közepén-hozzábúkhatok-féle banalitás. Ott volt a bizonyíték ezekben a profilokban, ott rejtőzött a látható feszültsége annak, hogy milyenek vagyunk valójában, és hogy mit szeretnénk, hogy mások gondoljanak rólunk." 

Ninát vidám, érdekes és figyelmes személyiségnek ismerjük meg. Leginkább vicces megfigyeléseket tesz a körülötte lévőkkel kapcsolatban, hangot adva annak a cinizmusnak, amelyet mindannyian érzünk, amikor önelégült párokkal, arrogáns férfiakkal és kissé tanácstalan rokonokkal szembesülünk. Energikus, lendületes és sok szempontból irigylésre méltó az élete, mégis, ahogy egyre inkább belemerül a harmincas évébe, Nina körül a dolgok lassan megváltoznak. A bulik hamarabb véget érnek, a barátok kiköltöznek a külvárosba, és az örökké tartó barátságok kezdenek megkopni. Ezeket az érzéseket tökéletesen át tudtam érezni. Szerintem már mindenki találkozott olyan újdonsült szülővel, aki csak panaszkodni tudott, és "az én problémám a legnagyobb a világon, te ezt úgy se értheted, de majd megtudod!" mondatokkal kontrázott bármilyen problémádra. (Miközben egy gyereknek nem problémának és panaszkodási forrásnak kellene lennie.) 

" - Gondolod, hogy barátok lennénk, ha most találkoznánk?
- Nem, nem hiszem.
- Én sem.
- Valami varázslatos dolog ez, nem igaz? Tudni, hogy találkozhatnánk a világ legizgalmasabb emberével, de azzal az illetővel soha nem lennénk képesek újraalkotni a mi kettőnk történetét. Micsoda egyedülálló szupererőnk van egymás felett."

Ennek a könyvnek a kiindulópontja azt sugallja, hogy ez is egy, a szerelmet kereső nőről szóló történetek közül - talán egy mai Bridget Jonesról. De szerintem ez sokkal mélyebbre nyúlik. Nem csak a társadalmi elvárásokat hozza felszínre - házasodj meg, szülj gyereket, majd jó feleség módjára szó nélkül tűrd el az élet hozta nehézségeket -, hanem a családban betöltött szerepek fontossága is kiemelkedik. Úgy éreztem ez a szál volt a legerősebb.

A Max-centrikus cselekményvonal mellett fontos szerepet kap Nina apjának egyre súlyosbodó demenciája. A virágzó írói karrierje és az új kapcsolata mellett ez árnyékolja be az életét. Nina szemszögéből Alderton kecsesen és érzékenyen ír erről az érzelmes témáról. Miközben Nina ragaszkodik a múltbeli pasik gyorsan eltűnő szellemeihez, igyekszik megragadni apja eltűnő emlékeit. A Ghosts nem csak arról szól, hogy "ghostingolva" vagyunk, hanem azokról az árnyakról is, amelyek akkor maradnak hátra, amikor az általunk szeretett emberek kezdenek elhalványulni. Nina saját bevallása szerint sokkal közelebb áll édesapjához, mint az édesanyjához, és az, hogy a betegség lassan felemészti apja szeretett személyiségét több egymással szorosan összefonódó aggályt, félelmet és szorongást vált ki belőle. 

"Azt kívántam, hogy bárcsak lenne rá mód, hogy hozzáférjek az elme irattárához, és számontarthatnám, hogy melyik emléket vesztette el és mikor. Tudtam, hogy nincs olyan módszer, amivel visszatarthatnám őket, de mindennél jobban szerettem volna megérteni, hogy egy adott pillanatban a világ melyik verzióját látja.... Egy másik ember iránt érzett szeretet nagyban függ a közös emlékek hatalmas archívumától, amelyhez hozzáférhetsz, ha csak megpillantod a másik arcát vagy meghallod a hangját." 

Amit szerettem ebben a könyvben, az az, hogy tele van éles, cinikus kommentárokkal, miközben mélyen őszinte és érzelmekkel teli. Van abban valami lenyűgöző, ha egy gyötrelmesen öntudatos, érzelmileg intelligens nő belső gondolatait hallhatjuk. Bár első személyű narratívaként íródott, az olvasók azonban minden szereplőt áttudnak érezni. Legyen szó arról, hogy Nina édesanyja belenyugszik idősödő férje gondozójaként betöltött új szerepébe, vagy hogy legrégebbi barátja az anyaság felé vezető úton egyre eltávolodik tőle, mégis sikerül eligazodnia mások érzelmei és küzdelmei között, ami még érdekesebbé teszi az olvasást.

Nagyon ajánlom a Szellemeket mindenkinek, aki meleg, szellemes, nyitott szívű modernkori töprengést keres a randizással és a barátsággal kapcsolatban, valamint amely felfedi azt a téves elképzelést, miszerint az embernek harminc éves korára "mindennek meg kell lennie". Nina olyan küzdelmekkel találkozik a történet folyamán, amelyek a hétköznapi emberek mindennapi életét érinti. Dolly Alderton ezt olyan melegséggel, humorral és rendíthetetlen őszinteséggel mondja el, hogy bátran kijelenthetem: teljességgel időtálló és aktuális. A szarkasztikus, gyors eszű meglátások teszik ezt a könyvet olyan kényelmes olvasmánnyá. Ravasz, vicces, de néha meglepően megindító.