Jenn Lyons- Királyok Veszte (Sárkányok kórusa 1.)
"- Talán elrejtőzhetsz az ellenségeid elől, ha cserbenhagyod a barátaidat.
Dühösen belerúgtam néhány kőbe.
- A fenébe is! Ez aljasság!
- Az igazság általában az."
Könyvadatok:
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalak száma: 720
Fordító: Sárpátki Ádám
ISBN: 9789634196570
Műfaj: epikus fantasy
Fülszöveg:
Nincs mit tenni, ha hív a végzet...
Egy dalnok inasaként Kihrin legendás tettek meséin nőtt fel. Közben tolvajként azért küzd, hogy elég pénzt gyűjtsön, és kijusson a Főváros nyomornegyedéből. Egyszer azonban rossz házat foszt ki, felfigyel rá egy démon, és az élete gyökeresen megváltozik.
Kihrin szorult helyzete magára vonja az egyik uralkodóház figyelmét, akik azt állítják, hogy ő a züllött hercegük rég elveszett fia, és maguk közé fogadják. Az ifjú, akinek az élete ezzel korántsem vesz örömteli fordulatot, belekeveredik új családja kegyetlen törekvéseinek hálójába, és hamar rájön, hogy rég elveszett hercegnek lenni egyáltalán nem olyan, mint a mesékben.
A helyzet csak tovább romlik, amikor Kihrin megszökik kincsekkel teli börtönéből. Megtudja ugyanis, hogy ő áll egy ősi, rettenetes jóslat középpontjában, és az istenektől a démonokig, a sárkányoktól a mágusokig minden oldal a saját céljai érdekében akarja felhasználni őt. Kihrin kénytelen szembesülni azzal, hogy a gyerekkorában hallott régi mesék elég sok mindenről hazudtak. Főképp arról, hogy a történet végén mindig a hős győzedelmeskedik.
De Kihrin talán nem is hős, hiszen nem az a végzete, hogy megmentse a világot. Hanem az, hogy elpusztítsa.
Jenn Lyons 2019 februárjában megjelent könyvsorozata, a Sárkányok kórusa igazi csemege az epikus fantasy olvasóinak. Hazánkban az Agave Könyveknek köszönhetően, az eredeti megjelenés után már pár hónappal a boltok polcain várta az olvasó közönséget.
A történet rögtön egy erős kezdéssel indít: megismerjük főszereplőnket: Kihrint és fogvatartóját Karmot, aki egy alakváltó bérgyilkos. Karom unszolására Kihrin mesélni kezdi, hogy milyen úton jutott el a börtöncellába, ám Karom is hozzáteszi a maga kiegészítéseit. Így indulunk el egy kettős múltbéli szálon. A fejezetek rövidek, gyors váltásokban követik egymást, így fokozva az egyre növekvő feszültséget.
Kihrin története a rabszolgapiacon veszi fel a
történet fonalát, amikor is a rettegett Fekete Testvériség mindenkit
túllicitálva megvásárolja. Karom pedig bemutatja nekünk egy Szarka nevű fiú
történetét, aki bordélyházban él és vak apjával zenei előadásokat tart, közben
pedig mágikus tehetségét kihasználva tolvajok közzé áll. A két külön szálat
keretként fogja közre egy harmadik mesélő: az, aki maga is szerepel az
elmondottakban és lábjegyzetként megjegyzéseket vagy magyarázatokat fűz a
cselekményekhez. Ő az, aki az egészet jegyzi tulajdonképpen.
"- Nem tehetek semmit, hogy felszabadítsam ezeket az embereket.
- Ez igaz, ha elhiszed, de félreértés ne essék: csupán azért igaz, mert elhiszed."
"- Nem akarok bábu lenni a táblán - jelentettem ki.
- Helyes. Ez háború, nem sakk."
"Néha a dolgok, amelyek megvédenek bennünket, ugyanazok, amelyek korlátozzák a szabadságunkat."
Egész végig a hatalmasok játszmájának bábuja, és nagyon nehezen viseli, hogy semmiről sem tud. Nem tudja ki is ő valójában, miért ő a kiválasztott, akinek ezeket a terheket cipelni kell. A világ működéséről is hazudtak neki korábban. Az igazságra rengeteg erőszak és halál árán derül fény. Vele együtt mi is megismerjük és felfedezzük ezeket a tényeket: úgy látjuk, tapasztaljuk és ismerjük meg történetünk világát, ahogy ő. Kérdései a mi kérdéseink is, és miután ezek megválaszolásra kerülnek, bennünk is újabbak tevődnek fel. Ez adja a könyv hitelességét számomra.
"- Szóval azt kérdezed, miért teszem ezt? Mert megtehetem!
Teraeth csak pislogni tudott heves szavaim hallatán, aztán kitört belőle a nevetés. Mély levegőt vettem; éreztem, ahogy elönt a harag. Menjen a pokolba! Megfordultam, hogy otthagyjam, de Teraeth megragadta a kezemet.
- Várj, várj! Kérlek, bocsáss meg! Komolyan, nem rajtad nevettem. - Elengedett, és visszaült az egyik ládára. Még mindig vigyorgott, de úgy tűnt, el is szégyellte magát. - Khaemezra vagy Doc elmondta valaha, ki voltam? Mármint az előző életemben.
Tétováztam, mert megéreztem, hogy ritka lehetőségem adódott. Megfordultam.
- Nem.
Teraeth bólintott.
- A serdülőkor küszöbén kezdett az eszembe jutni. Az egész. És nem is csak a legutóbbi életem. Arra is emlékszem, hogy milyen a Béke Földjén. - Teraeth sanda pillantást vetett rám. - Kellemes.
- Ennek mi köze...
Nem is figyelve rám, folytatta:
- Így természetesen emlékszem, amikor felbukkant a Nyolc Halhatatlan, és négy önkéntest kértek: négy lelket, akik hajlandóak segíteni a jóslatok beteljesítésében. De ennek ára volt. Önként el kellett hagyniuk az édenkertet, hogy újjászülessenek, és újra átéljék az élők világának fájdalmát, nehézségeit és szenvedését. És tudod, ki volt az első önkéntes? Az, aki egy másodpercet sem habozott?
- Te?
Teraeth felkuncogott.
- Nem. Te.
Szaltót vetett a gyomrom.
- Teraeth...
- Nem sokkal utánam bukkantál fel a Béke Földjén. És többé-kevésbé ötszáz évig nem szóltál. Egy árva szót sem. Senkihez. Csak a semmibe bámultál, mintha a Béke Földje számodra nem hozott volna megnyugvást. És az istenek nem számítottak rá, hogy jelentkezel majd. Emlékszem, mennyire megdöbbentek, amikor mégis így tettél. Az egyikük megkérdezte, miért akarsz visszamenni, te pedig azt mondtad... - Felém intett, arra ösztökélve, hogy befejezzem a mondatot.
A torkom egészen összeszorult, de valahogy sikerült kinyögnöm a szavakat:
- Mert megtehetem.
- Mert megteheted. És ez volt az a pillanat, amikor tudtam... - Elhallgatott.
- Igen? Mit tudtál?
Hosszú másodpercekig nem válaszolt. Kezdett kínossá válni a csend, amikor végül megszólalt:
- Tudtam, hogy nem maradhatok le mögötted. - Teraeth elfordult. - Rossz fényt vetett volna rám.
- Kérlek, mondd, hogy nem az egód miatt akartál újjászületni!
- Dehogynem - felelte. - Ez vagyok én. Csupa gőg. Emellett utánad a feleségem is feltartotta a kezét, és nem hagyhattalak együtt titeket egy egész emberöltőig."
Részletes belippantást nyerhetünk a Fekete Testvériség életmódjába. A halálistennő imádata olyan kiváltságokat ad a tagoknak, amelyek lehetővé teszik a Túlvilágba való belépést és az életbe való visszatérést. Ez viszont csak azoknak adatik meg, akik kiérdemlik istennőjük szeretetét. Az emberek rettegéssel tekintenek rájuk, mert semmi sem rémisztőbb, mint valaki, aki nem fél a Haláltól, és boldogan meghal, ha ezáltal megölhet téged is.
Egy rejtett szigeten, buja dzsungel között élik mindennapjaikat, ide viszik Kihrint is. Legközelebbi kapcsolatot Teraeth nevű harcossal köt, akivel élvezetes szócsatái vannak. Leginkább ő tekinthető a fiú legjobb barátjának.
Kihrin mihamarabb elszeretne innen menni, mert csapdában érzi magát, azonban egy ősi teremtmény, egy sárkány feni rá a fogát. Az Aggastyán névre hallgató lény nem engedi őt szabadon és bárhová is menne Kihrin, ő követné. Furfangos tervvel azonban sikerül megszökniük és ezzel véget ér a kiképzése is. Visszatérnek a Fővárosba, Quurba és kezdetét veszi a rosszfiúk utáni hajtóvadászat. A kis csapat tervébe több helyen is belerondítanak, így nem épp úgy sikerülnek a dolgok, ahogy ők azt eltervezték.
Csapatuk tagja egy különös boszorkány, Tyentso is, akinek jellemét rendkívül összetettnek és érdekesnek ismerhetjük meg, tekintve, hogy ő volt aki Kihrin lelkét elátkozta, a továbbiakban még is egymás mellett harcolnak.
Több titokzatos és furcsa képességekkel rendelkező lényeket is felbukkannak. Az egyik ilyen fontos szereplő Karom, aki egy Utánzó. Ők olyan lények, akik ellopták az ember szeretteinek alakját, hogy az áldozataik nyomában járjanak. A hús démonai, akik kémként és orgyilkosként dolgoznak azoknak, akik a legtöbbet ajánlották. Nem csak az áldozataik alakját, hanem az emlékeiket is birtokolják. Így volt képes Karom Kihrinnel együtt mesélni a történéseket.
Az Utánzók mellett feltűnnek úgynevezett vanék is, akiket fajtájukat tekintve leginkább Tolkien tündéihez hasonlítanám. Gyönyörűek, halálosak, ősiek, "elérhetetlenek" és fajuk elszigetelten él. Kölönféle képességeik és adottságaik miatt azonnal kitűnnek a tömegből.
A démonok pedig a Túlvilágról megidézett szörnyetegek, akiket az istenek tartanak kordában. Az istenkultúsz amit a könyv felvonultat, bevallom számomra még mindig zavaros és nem igazán értem. 8 istenség közül hárommal közvetlenül is találkozhatunk, azonban a többiről alig esik szó. Mítikus állatokból sincs hiány: feltűnnek sárkányok és még egy tűzló is.
Már a könyv elején sok információval és
szereplővel találkozhatunk. Számtalan névvel ismerkedünk meg és bőven van lehetőségünk - még a rosszfiúk közül is - kedvenceket választani. Egy személy van, aki már az elejétől kezdve árnyékot vet fiatal hősünk életére, viszont a végétől eltekintve csak fantomként, azaz nem aktívan van jelen a történetben. A rejtélyesség, amit az írónő kölcsönöz neki rettenetesen érdekessé teszi a karakterét. Nagyon kíváncsi vagyok rá és arra, hogy milyen szerepet tölt majd be Kihrin életében.
"- Ő nem neked való - sziszegte Teraeth; az arca csak néhány ujjnyira volt az enyémtől. - Kedveled, biztonságot nyújt, de nem szereted. Sosem fogod szeretni. Kegyetlenség lenne hagyni, hogy gyengéd érzelmeket tápláljon irántad.
- Azt nem tudhatod.- Megpróbáltam kiszabadulni, de Teraeth olyan fogásokat is ismert, amelyek létezésére eddig legfeljebb utaltak a tanáraim.
- Tudom, hogy nem vérvörös hajú jorati lány, akinek parázsként izzik a szeme.
Abbahagytam a küszködést.
- Mit mondtál?
- Egy jorati lány - ismételte mély hangon Teraeth. - Akinek a haja olyan, mint az éjfél vagy a napnyugta, és a jorati istenérintettek módjára, csak egy középső sávban hagyták meg a haját. A bőre tökéletes gesztenyebarna, kezét és lábát pedig szénfekete anyag fedi. A szeme lángok fényét visszaverő rubin, amely egy tábortűz színeiben ragyog. Az ajka olyan, akár a szamóca, érett és annyira édes...
Nem tudtam elrejteni a döbbenetemet vagy a rémületemet. Honnan tudhatta? Honnan tudhatott róla? Csak két személy hallott erről: a démon, aki az elmémbe égette a képet, és Morea. Elképzelhetőnek tartottam, hogy az utánzó, aki megölte és felfalta Moreát, szintén tudta, de akkor...
- Szállj le rólam! - löktem meg újra, és ezúttal nem állt ellen. Legördült rólam, egyenesen a fűbe; az egyik lábát a másikkal keresztezte, a fejét pedig megtámasztotta a kezével. Én reszketegen zihálva felálltam.
- Kalindrának nem meséltem róla. Ezen a szigeten senkinek sem meséltem róla. Mondd el, hogy szereztél tudomást a lányról, méghozzá most rögtön!
Teraeth rám sem hederített, csak folytatta a leírást.
- Olyan az illata, mint az almának és a sötét, füstös pézsmának, s amikor rád mosolyog, az olyan, mintha a nap egy kis szeletére néznél...
Felhördültem.
- Mondd már el, te átkozott...
- És úgy hiszed, tüzes természet lesz, de az a sok láng inkább megedzette őt...
Megragadtam Teraeth felsőjét, félig ülő helyzetbe rántottam, majd nekilöktem egy közeli fának.
- Láttad őt! Tudod, ki ő. Mondd el! Most azonnal mondd el!
Elmosolyodott.
- De én azt hittem, az életed hátralévő részét Kalindrával szeretnéd tölteni!"
Biztos sok könyvnél - akár az én blogomon is - olvastátok már a szokásos jelzőket, amelyekkel egy kiváló fantasy világot jellemezni lehet: egyedi és megismételhetetlen. Ez a világ se más mint ezek, azonban két lényeges szempontból ez eltér a többitől: a legapróbb részletekben gazdag és a történetvezetés igazi mágiát kölcsönöz a könyvnek. Az írónő az epikus fantasy műfajhoz méltóan dolgozta ki nem csak a gazdasági és kormányzati rendszert a történelemig, hanem a kulturális normákat is. A faji háborúkat, a reinkarnációt, magát a rabszolgaság intézményét, a vérfertőzések és emberáldozatok rituáléit hihetetlen aprólékossággal írja le. Szinte minden szereplőnek sötét háttere van, ami egyfajta bélyegként nehezedik Kihrin sorsára. A komoly hangvételnek a fanyar humor kellő könnyedséget ad és a szereplők súlyos körülményei ellenére se érezzük nyomasztónak az árnyakkal teli cselszövéseket. Ez a fajta részletesség inkább J.R.R. Tolkien, G.R.R. Martin és Patrick Rothfuss történeteire hasonlít, mintsem a könnyedebb YA fantasy kategóriába sorolható könyvekre.
"A legtöbb élőlény azon a véleményen van, hogy ha esélyt kapunk, akkor az élet és a halál közül a legtöbbünk az életet választja. Az Életet és ágyasát, a Reményt, elképzelhetetlenül több lehetőség szövi át, mint nővérét, a Halált. Az emberek a Béke Földjének királynőjeként szólítják meg, ám összerezdülnek, ha a nevét valaki illetlenül említi. Minduntalan ott él bennünk a gyanú, hogy a Halál egy csaló, és hogy a Béke Földje nem ér fel a nevével. A Halál nem kínál vigaszt. Vagy ami még rosszabb, a Halál talán pontosan olyan, amilyennek a papok mondják: egy igazságos hely, ahol azt kapjuk, amit megérdemlünk. Közöttünk pedig bizonyosan kevesen vannak, akik hajlandóak belenézni abba a ragyogó tükörbe, hogy meglássák a saját tükörképüket. Mert titokban mindannyiunk bűntudatot hordoz magában; mindünket vétkesnek találnak majd, egyikünk sem lesz méltó. A Halál a legvégső próbatétel..."
Az idegen szavak és nehezen olvasható nevektől
kusza, néhol zavaros volt a történet, és a két idősík váltakozása is
szokatlan. Párszor lemaradva és elveszettnek éreztem magam. Egy - egy részt
többször is el kellett olvasnom, mire tudatosult bennem, hogy ki mit is tett.
Nem volt egy olyan jelenet se, ami ne lenne lényeges mozzanat, még is sokat
feleslegesnek éreztem. Ez viszont az epikus műfaj egyik "hátulütője". Csak
hagynunk kell magunkat elveszni a részletekben, a leírásokban vagy a
párbeszédekben. Ilyenkor tapasztaljuk meg történetünk igazi varázsát.
A törénetvezetés újdonsága mellett érdekes egy
olyan sztorit olvasni, amikor a hőstett valójában nem az, hiába szeretjük és
szurkolunk a szereplőknek, kifejezetten hős nincs benne. Felvetődik a kérdés:
mindenképp olyan fontos ez? Ez a regény tökéletes választ ad erre: nem,
egyáltalán nem. Ahogy semmi sem fekete és fehér, úgy az emberek illetve jelen
esetben a karakterek se csak jók, vagy rosszak. Ettől érződik igazinak és emberinek.
A könyvben rengeteg olyan idézetet találunk, amely a mai életünkre kivetítve is sok igazságot hordoz. Én leginkább ezt éreztem igaznak, és egyben tanulságnak is:
"A démonok és szörnyetegek esete egyszerű; mindig összeverődünk, hogy leküzdjük őket. De az igazi, az alattomos gonoszság az, ami hagyja, hogy hátat fordítsunk valaki más fájdalmának, és azt mondjuk, hogy hát, ez bizony nem az én dolgom."
Ajánlom ezt a páratlan történetet Neked, ha rajongsz Tolkien részletességéért, a Trónok Harca cselszövéseiét, és a sötét, de annál igazibb szereplőkert.
Ha felkeltette az érdeklődéseteket a könyvsorozat, akkor csekkoljátok itt: