"... a legkisebb tóba ejtett kavics is képes akkora hullámokat gerjeszteni, ami olyan módon nő és terjed, ami ép ésszel fel nem fogható."

A róka árnya Julia Kagawa új trilógiájának az első része, amely tele van epikus japán folklórral, humorral, kalanddal, akcióval és nagyon finom, de erőteljes érzelmekkel. Julie Kagawa a japán kultúrában és mitológiában való jártasságának köszönhetően egy nagyon összetett világot hozott létre olyan karakterekkel, akiket szinte azonnal megkedvelünk.

A sztorit főszereplőink, Jumeko és Tacumi váltott szemszögén keresztül követhetjük. Rajtuk kívül van egy harmadik nézőpont is, amely igaz nem fő szál, mégsem elhanyagolható.

Jumeko egy fél kitsune: ez azt jelenti, hogy "igazi' alakjában rókafüle és rókafarka van, valamint illúziókat tud szőni. Személyisége tele van ártatlan huncutsággal, bár a szerzetesek a templomában, ahol felnőtt, leginkább azt mondják rá, hogy csak a baj van vele. Miután kénytelen elmenekülni, találkozik Tacumival és sikerül rávennie a démonölőt, hogy segítsen neki teljesíteni a küldetését. 

A lány gyorsan bebizonyítja, hogy csodálatos hősnő. Az út során nem csak megannyi ismeretlen dologgal, hanem elég komoly veszélyekkel is szembe kell néznie, miközben állandóan attól fél, hogy valódi alakja felfedezésre kerül és kísérője megöli. Őszintén szólva, Jumeko a legapróbb dolgokra való rácsodálkozása és áhítata az utazás összes pillanatában - főleg, amikor emberekkel találkozik és különböző helyeket ismer meg - , tökéletes ablak számunkra is, hogy vele együtt megszeressük ezt a világot. Egy olyan világot, ami veszélyes és tele van démonokkal, azonban hihetetlenül szép és törékeny is. 

"- Nem tudom, vágott-e már meg téged egy sarlós menyét, Tacumi, de nekem ez az első alkalom, és eléggé fáj. Légy gyengédebb, kérlek.
- Gyengéd. - Újabb értetlen pillantást vetett rám, mintha teljesen idegen lenne számára a koncepció.
- Igen. Kedves? Óvatos? Hogy ne úgy érezzem, mindjárt leszakad a lábam? - Még mindig értetlenül nézett, én pedig a homlokomat ráncoltam. - Neked sosem látták el a sérüléseidet?
- Természetesen, de. Ám a cél mindig a sebek lehető leggyorsabb és hatékonyabb kezelése volt. Gyengeség kimutatni a fájdalmaidat - az csak leleplez téged, és tudatja az ellenségeiddel, hogy sebezhető vagy."

Jumeko mellett Tacumi is rendkívül bonyolult és jól megírt karakter. Ő az a tipikus merengő YA hős, akiről mindannyian imádunk olvasni. Ő a démonölő az Árnyklánból, és birtokában van a Kamigoroshi kardnak, amely egy hatalmas istengyilkost, Hakaimonót tartja fogva. Tacumit hidegnek és érzéketlennek nevelték, mivel a démon ereje érzelmekből táplálkozik, és egy pillanat alatt átveheti az irányítást felette. Az érzelmek csak gyengeséget jelentenek számára, ezért soha nem is érezte, mit jelent, ha törődnek vele. Ez a legfőbb oka, hogy érzéketlen: nehogy a démon átvegye felette az irányítást (ami katasztrofális következményekkel járna). A karaktere valóban összetett, és üdítően hat minden második fejezetben az ő gondolatait hallani. Habár küzd, hogy kordában tartsa magát, és ne veszítse el az eszét Kamigoroshival szemben, ahogy telnek a napok és egyre több időt tölt Jumekoval, megtapasztaljuk belső konfliktusait, ahogy a jég lassan megreped a szíve és elméje körül. 

"...a fájdalom jó dolog, azt jelzi, hogy élünk. Jumekoval azonban...a közelmúltban az volt az első alkalom, hogy egy másik ember megérintett... anélkül, hogy bántani akart volna.

Megfeszülve elhúzódtam tőle. Semmi zavaró tényező, emlékeztettem magam. Semmi érzelem, semmi gyengeség. Ha hagyom, hogy ez a lány megbabonázzon, ha olyan érintésre vágyom, ami nem fájdalmas, Hakaimono kihasználja a hibámat, és démonná változtat." 

Útközben több társa is találnak Jumeko kedvességének köszönhetően. Mindannyian közel kerültek hozzám, és ugyanazt a reakciót váltották ki belőlem, mint a két főszereplő. A "jó" oldal mellett betekintést kapunk a gonosz tevékenységébe is, amit a harmadik nézőpontnak mondannék. Elsődleges célja szabotálni Jumeko küldetését. Minden szépítés és kertelés nélkül megtapasztaljuk az igazi gonoszságot, ez is bizonyítja, mennyire képben van az írónő a japán mondavilággal. 

"- Hé, a szamurájok sem jobbak - vágott vissza Okame a fiúra meredve... - Lehet, hogy egy mocskos ronin kutya vagyok, de legalább én nem használom kifogásként az értékrendet, hogy azt tegyek, amit csak akarok.

- Amit csak akarok? - Tacumi hangja lágy volt, és majdnem megvetően rázta meg a fejét. - Az, akinek nincs becsülete - jelentette ki - , soha nem fogja megérteni azok tetteit, akik becsületesek.

- Mondja a srác a bizarr karddal.

- Ennek semmi köze az egészhez.

- Na persze, mert az ijesztő világító kardokat mindig tiszta szándékkal használják.

- Több is van belőle? - Kérdőn pislogtam. - Én méh csak egy ijesztő világító karddal találkoztam, Okame-szan. - jelentettem ki. - Ennyire mindennaposak?

Okame nagyot sóhajtott.

- Sokat kell még tanítanom neked a szarkazmusról, Jumeko-csan." 

Személy szerint egy kicsit lassabban haladtam vele, mint gondoltam. Sokáig untam a fejezeteket, habár nem is tudom pontosan miért. Talán nem voltam eléggé ráhangolódva. Emellett pedig eleinte fura volt, hogy a fejezetek nincsennek jelölve, hogy kinek a gondolatait hallhatjuk. Ehhez azonban egész hamar hozzászoktam. Nagyon szeretem magát a japán életérzést, mondavilágot, mégse tudott az első perctől kezdve a kanapéhoz szögezni. Hiába élveztem a párbeszédeket és a leírások is gyönyörű képeket vetítettek elém, mégis volt bennem egy hiányérzet. Pedig az írónő szinte minden érzést játékba hoz: megnevettetett, elborzasztott, izgalomba hozott és teljesen úgy éreztem, mintha Jumeko és Tacumi mellett harcolnék. Arról nem is beszélve, hogy rettentően szurkoltam nekik, hogy megtegyék a "következő lépést", és legalább egy kicsit beismerjék egymás iránti slow burn érzéseiket. Leginkább Tacumi belső vívódásai tetszettek, és a folytatásban szerintem nagyon ígéretes lesz ez a szál.
A kötet akciódús, hihetetlen világépítéssel, minden sarkon veszéllyel, ősi varázslattal és érdekfeszítő karakterrel. Mindenkinek ajánlom, akit érdekelnek a misztikus lények, a japán mitológia, a lenyűgözően megírt történetek és a jól kidolgozott karakterek.