Kemese Fanni - A napszemű Pippa Kenn

"Vajon tényleg megéri, csodás dolgokat megvonni magunktól, pusztán azért, hogy a nap minden percét biztonságban tölthessük?"

Kemese Fanni Pippa Kenn trilógiájának első része  2012 - ben jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó által. A regény ugyanebben az évben elnyerte az Aranymosás pályázat is.

Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért vagy egy érintésért.

Az erődházban a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak. Az erdőt a biológiai katasztrófa áldozatai uralják, akik gyűlölik a szépséget és emberséget, az elveszett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát. Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik.
Vajon megváltozhat az élete?
Létezhet számára a szerelem egy ilyen zord világban?
Mit jelent a társ?
És mit jelent a bizalom?
Olvass a sorok között! Olvass a szívedben! 

A törénet a disztópikus jövőben játszódik. A Földön megmaradt csekély emberiség olyan génmódosított emberek leszármazottai, akiknek ősükön génhibájukból kifolyólag különféle kísérleteket hajtottak végre. Pippa családjában a rendkívül éles látás genetikája öröklődik, mert a nagyapja megvakult és egy kísérleti műtét során olyan elképesztő képességekkel megáldott szemeket kapott, amivel éjszaka is tökéletesen lát. Minden leszármazottnak az arany színű szempár a bizonyítéka erre. Ennek köszönhetően Pippa nem csak kiváló egyensúlyérzékkel rendelkezik, hanem olyan messzire és pontosan tud célozni az íjával, mint senki más.

Pippa Kenn édesapja elvesztése után egyedül és magányosan tengeti napjait az erődházban. A világ nagy részét egy biológiai katasztrófa okozta vírus súlytja, ami nem csak a természetre, hanem az emberekre is hatással van. Ők a sápadtak. Emberi mivoltukból kinézetükön kívül semmi sem maradt. Azokra az emberekre vadásznak, akik a génmódosításoknak köszönhetően nem tudtak megfertőződni a vírussal. Pippa egész életében ellenük küzdött. Családja alkalmazkodott a nem átlagos élethez és megtanultak szimbiózisban élni velük. Egészen addig, amíg Pippa el nem veszíti az édesapját, minden szabályt betart. 

" - Jaj, apa, muszáj?
- Igen.
- Ha zajt csapunk, akkor felhívjuk magunkra a sápadtak figyelmét.
- Miért baj ez?
- Mert feldühödnek az emberhez köthető zajoktól. Például pisztolylövéstől és... a beszédtől.
- És mit csinálnak a hang forrásával? - tátogom némán. Az erődházban minden gyereket megtanítanak szájról olvasni és vészhelyzetre tartogatott kézjegyeket használni, épp úgy, mint hangtalanul osonni a sikeres vadászat érdekében. 
Pippa elhúzza az ujját a nyaka előtt. Kiiktatják."

Magányában egyre több és több szabályt szeg meg: a szabadban alszik, vagy éppen zajt csap. A hétköznapok üressége olyan monotonitást idéz elő benne, amelyet csak a könyveivel és az álmodozásaival tud legyőzni. Legjobban abban reménykedik, hogy valaki az erődház elé téved és menedéket biztosíthat számára, habár édesapja által tudja, hogy ez szinte lehetetlen, mert alig maradtak túlélők.

Az álma egy nagyon bosszantó fiúban teljesül, akit meg kell mentenie a sápadtaktól. Ő az első idegen ember, akit a családján kívül látott. Eleinte távolságtartóan és ellenségesen viselkednek egymással, Pippa hiába ápolta és gyógyította meg a fiút.

"- Csak. Hagyj. Békén. Megértetted? 
Egy pillanatig fontolgattam mit válaszoljak.
Negyedik szabály.
Elegem van a szabályokból.
Tudtam, hogy nem szabadna, de elővettem a pisztolyomat, és letettem a takaróra. Mindketten a fegyverre meredtünk. Nagyot nyeltem. A könyvek hősnői érezhették így magukat, amikor más kezébe helyezték a sorsukat. Ha most lelő, legalább vége lesz mindennek. Ha lelő, akkor annak így kell lennie.
Kérdőn felém nézett, de nem nyúlt a pisztolyért. Erre a lépésre számítottam a legkevésbé.
- Meguntam, hogy téged figyellek a nap minden percében - motyogtam zavartan.
Felvonta a szemöldökét. Ez úgy hangzott, mintha fontos lenne neked.
- Több ember halálát nem akarom a hátamon cipelni - tettem hozzá magyarázatképpen, majd körbekémleltem az erdősávot, mintha sápadtak után kutatnék."

Ruben Mac és bátyja Gage hosszú utat tettek meg otthonuktól, mígnem egy sápadttámadásban szétkényszerülnek válni. A kolónia felé tartanak, amelyről azt hallották, hogy hatalmas falakkal körülvett emberekkel teli város. A biztonság és a jólét reményében vállalkoztak erre a hatalmas útra, valamint, hogy hírt vigyenek egy óriási sápadttámadásról. Szétválásuk után Ruben Pippa erődházában tér magához és kétségbeesetten próbál a bátyjával megbeszélt találkozóhelyre rohanni. Gage viszont nem ad hírt magáról. Ahogy telnek a napok, úgy tudatosul Rubenben, hogy a bátyját már sose látja viszont, és mélyen gyászolja. Pippa, tekintve hogy nem csak Ruben az egyetlen idegen akit látott, hanem az egyetlen férfi is, kezd beleszeretni. Ugyanígy van ezzel Ruben is és miután Pippa elhatározza, hogy Rubennel tart a kolóniára, a fiú kezdi felkészíteni a lányt az indulásra.

"Pippa volt az egyetlen velem majdnem egykorú lány, akit valaha isertem. Mégsem ez érdekelt, valamiért biztos voltam benne, hogy ő az a különleges lány, akire vártam. Még Gage is egyetértene ebben: Pippa nemcsak elviselte a rengeteg beszédet, hanem örült is neki. Ő volt az első, akit minden szavam érdekelt. 
A szomszéd szobából kiszűrődő léptekre felugrottam, és az ajtó felé indultam, amely kivágódott, és Pippa rontott be rajta. 
- Ruben...
A szoba közepén találkoztunk, kicsi arcát a két kezembe fogtam, és megcsókoltam őt. Szája százszor édesebb volt, mint ahogy álmaimban képzeltem. Bőre bársonyosan puha, illata mámorítóan finom. Minden porcikám beleremegett a közelségébe."

Pippa apja iránti mélységes szeretete hatalmas csalódásba fordul, amikor megtudja, hogy mennyi mindent eltitkolt előle a férfi. Útja során egyre több ilyen dologra fény derül, és nem igazán tudja magában helyre tenni ezeket az érzéseket. Nem könnyíti meg a dolgát az sem, hogy Ruben is titkolózni kezd. A fiú bármit megtenne Pippáért, viszont nem akarja elveszíteni. Ezért egy nagyon fontos dolgot hallgat el a lány elől, amelyet azonban nem tud sokáig titokban tartani. Mind a ketten az összes erejüket beleadva küzdenek a sápadtakkal, és a méreggel, ami szennyezi a környezetet és ezáltal rájuk is halálos hatással van. A félelem, kétségbeesés és a fáradtság érzése reményvesztett utat enged a szívükbe. A nem mindennapi körülmények ellenére is hétköznapi és átlagos problémák küzdelme eltörpül az életükért vívott harcban. A kolónia felé közeledve egyre több veszély kerül az útjukba és a titok is kitudódik. A lány nagyon haragszik a fiúra, azonban nem tudják megbeszélni a dolgot. A halál küszöbén Pippa félreteszi sértődöttségét, hiszen mit se számít, hogyha pillanatokon belül meghalnak.

" - Pippa! - Végre meghallotta a hangomat. Ahogy hátrafordult, döbbenet ült ki az arcára. Porlepte bőrén könnyek mostak utat maguknak. Pont akkor nyúlt felém, amikor én is felé, megragadtam a kezét, és magamhoz húztam, majd úgy fordultam, hogy az én hátam legyen a sápadtak felé. A mellkasomra szorította pici fejét, így nem láthatta, hogy mikor érnek el minket.
Becsuktam a szememet, és nyakába fúrtam az orromat, hogy még egyszer utoljára teleszívjam tüdőm lányos illatával. A föld remegett alattunk, és mindketten reszkettünk a ránk váró bizonytalan pillanattól. Pippa zokogni kezdett, de én mosolyogni akartam látni. 
- Emlékszel a randevúnk utáni reggelre? - kérdeztem a fülébe motyogva, hogy az egyre növekvő zajban is hallja a szavaimat. Bólintott. - Ott éltem át életem legboldogabb pillanatát. Aznap éjszaka hozzámbújva aludtál, tested az enyémhez simult, és amikor felkeltél, rám mosolyogtál... 
Legördült egy könnycsepp az arcomon. Rájöttem, hogy soha többé nem lesznek ilyen pillanataink. Csak a most van. Pippa felém fordult, sárga szemét elöntötték a könnyek, szája lebiggyedt. 
- Szeretlek, Ruben! - jelentette ki. Lábujjhegyre állt, és vadul megcsókolt."

Megmenekülésüket Pippa rég meghaltnak hitt nagybátyjának, Peternek köszönhetik. Peter, amint megpillantja a lányt, azonnal felismeri. Az első találkozásuk nem úgy alakul, ahogy szerette volna: Pippa rendkívül aggódott az eszméletlen Rubenért, akit elszállítottak, ő pedig az indulat hevében megtámadja a nagybátját, amiért nem engedik, hogy a fiúval menjen. 

Egyes szám első személyben és több nézőpontból íródott a regény. Nem csak a jelenben, hanem a múltban is követhetjük a történéseket Pippa nagyapja, Victor Kenn 2081 - ben írt naplóbejegyzései által. Ezekben a fejezetekben betekintést nyerhetünk a múltba, amikor a férfi bekerül a génkísérleti programba. De még is miért csak azok fertőződnek meg ezzel a borzalmas vírussal, akiken elvégezték ezeket a műtéteket? A felelős: az életkapszula. Annyira fejlett a technológia, hogy az emberek úgynevezett életkapszulákat ültettettek magukba, viszont hogy a génmódosítások érvényesülni tudjanak, ezeket a kapszulákat el kellett távolítaniuk az orvosoknak. 
Egy kicsit megismerjük Peter Kenn életét is, aki vállalva a világ veszélyeit elhagyta a biztonságos erődházat, hogy megkeresse a kolóniát. Végül eléri célját és családot alapít. Tiszteletre méltó munkát talál, és néha a múltban merengve éli mindennapjait.

" - Miért nézel így? Mintha bármelyik pillanatan eltűnhetnék.
Csak álltam ott megnémulva. Nyelvemre csomót kötött a hazugság, ezért elfordultam. Már éppen indultam volna a helyes irányba, amikor hirtelen megragadta a karomat.
- Hamarosan elérjük a kolóniát, és biztonságban leszünk. Ennél többet most nem is kívánhatnánk.
Elmosolyodtam és bólintottam, de nem tudtam meggyőzni őt.... Elfordultam, mert képtelen voltam a szemébe nézni."