" - Go-szaeng - jelentette ki Jangdzsin. - A nő jussa a szenvedés.
- Igen, go-szaeng - bólintott Kiunghí, megismételve a szenvedés szót.
 Szundzsa egész életében ezt hallotta más nőktől, hogy szenvedésre teremttettek - szenvednek lányként, szenvednek feleségként, szenvednek anyaként, és szenvedések között halnak meg. Go-szaeng - a szótól is rosszul volt. Mi más van ezen kívül?"

Min Jin Lee 2017-ben megjelent átütő sikert hozó regénye hazánkban az Alexandra Kiadó jóvoltából már az eredeti megjelenést követő évben a könyvesboltok polcain várta a lebilincselő könyvek szerelmeseit. 

A könyvet New York Times 2017-ben beválasztja a legjobb tíz könyv közé, és bekerült a National Book Award (Nemzeti Könyvdíj) döntőjébe is. Több mint 75 bestsellerlistán szerepel és 25 nyelvre fordították le. Sikere áthidal a szépirodalmi műfaj oly jellegzetes sajátosságain, mert merőben többről szól, mint egy szépen megírt családregény. 

A Pacsinkó egy szegény koreai bevándorló család négy generációját követi figyelemmel, amely a 20. századi Japánban harcol azért, hogy irányítsa sorsát otthonából száműzve. Az 1900-as évek elején lépünk a történetbe. A még idilli koreai Puszanban( mai Buszan) megismerkedünk Szundzsával, egy szegény, mégis büszke család nagyra becsült lányával, akinek a nem tervezett terhessége mindannyiukat megszégyeníti. Szeretője által elhagyatott Szundzsa megmenekül, amikor egy fiatal tüdőbetegségben szenvedő lelkész feleségül veszi és elviszi Japánba. Így kezdődik egy kivételes család elsöprő mondája a hazájából száműzve, idegenek között, kitaszítottan. Az életben maradáshoz szükséges kétségbeesett küzdelmek és nehezen elnyert diadalok révén a szereplőket mély gyökerek kötik össze, ahol a hit, a család és az identitás kérdéseivel találják szembe magukat.

"Az otthonról érkező hírek annyira iszonytatóak voltak- kolera, éhínség és a katonák, akik elrabolták a fiúkat, még a kicsiket is -, hogy ahhoz képest fényűzőnek tűnt még az ő szegényes oszakai életük és szánalmas pénzszerzési küzdelmük Noa iskoláztatásáér is. Itt legalább együtt vannak. Itt legalább dolgozhatnak valami jobbért."

A család életén túl megtapasztaljuk, hogy milyen nőként bevándorlónak lenni egy olyan országban, ahová egy jobb élet reményében menekülsz. Ahol nem adnak el neked lakást, hiába gazdag vagy. Ahol minden igyekezeted ellenére csak a nyomornegyedben tudsz élni, disznókkal, állatokkal körülvéve. Ahol megvetnek, megaláznak és semmibe néznek. Szundzsa és férje Koreából menekülve Japánban küzd nem csak a megélhetésért, de sokszor a tradíciók és a szorosan az illemhez ragaszkodó férfiakkal is. A világ oly mértékben történő változást mutat, amellyel az egyszerű hétköznapi emberek nehezen tudják felvenni a versenyt. Szundzsa sógora, Joszeb mindent megtesz, hogy felesége Kiunghí, és sógornője ne dolgozzon, hiszen ők nők, és azzal, hogy ők is pénzt keresnének, csak megszégyenítenék őket. Az amúgy is nehéz munkája mellé mellékállást vállal, míg Szundzsa férje Iszak teljesíti lelkészi kötelezettségeit, amiért szinte semmilyen fizetséget nem kap. A megpróbáltatások azonban csak most kezdődnek. Szundzsa férjét nevetséges okból bebörtönzik, így a nőnek saját kezébe kell vennie a sorsát a fiai érdekében. 

" - Figyelj, a sikernek megvan a maga adója.
- Hogyan?
- Ha valamiben jó vagy, akkor mindenki felé törlesztened kell, akik rosszabbul teljesítenek nálad. Ha viszont rosszul csinálod, akkor az élet a szaradót fizetteti meg veled. Mindenki fizet valamit... Jól figyelj: azok, akik a szaradót fizetik, általában azok, akik rossz helyre, rosszkor születtek és a törött körmükkel kapaszkodnak a földbe. Még csak nem is értik a játékszabályokat."

Szundzsa minden nap megküzd a szánakozó pillantásokkal, de nem adja fel. Idővel sikeres kis piaci bódéja elegendő bevételnek bizonyul, hogy a napi betevő az asztalra kerülhessen. Elsőszülött fia, Noa kiemelkedő tanulmányai rendkívül büszkévé teszik, és mindent elkövet, hogy előteremtse a pénzt a továbbtanulására. Azoban a világháború közbeszól. Szundzsáékat egykori titkos szeretője, Hanszu menti meg, kimenekítve őket a háború borzalmai elől. Hanszu kiskereskedőből az évek alatt a japán maffia egyik legnagyobb jakuzája lett. Innentől fogva Szundzsa minden igyekezete ellenére a szárnyai alá veszi a fiát, és kitaníttatja. Másodszülött fia Mozaszu, akinek már Iszak az apja teljesen más, mint a bátyja. Okos és eszes, azonban szorgalma csekély. Heves természetét egy pacsinkó szalon tulajdonosa tudja csak kordában tartani azzal, hogy felveszi az egyik szerencsejáték üzletébe. A két testvér külön utakon folytatja, külön városban. A múlt titkaiból azonban nincs menekvés. A fájdalom, a szégyen és a rég elfelejtett szerelem utat tör magának a felszínre és rendkívül gyötrelmes véget ér. 

"Nem igazán volt a koreaiaknak lehetőségük rendes szakmák között válogatni. Biztos vagyok benne, hogy azért választotta a pacsinkót, mert nem nagyon volt más. Valószínüleg kiváló üzletember. Szerinted a te pókertehetséged a semmiből jött? Lehet, hogy az apád dolgozhatott volna a Fujinak vagy a Sonynak, de ezek a cégek nem kapkodtak a koreaiakért, nem igaz? Kétlem, hogy téged felvennének most Mr. Columbia Egyetem. Japánban még mindig sok helyen nem vesznek fel koreaiakat tanárnak, rendőrnek vagy ápolónak. Még bérelni sem tudtál magadnak lakást Tokióban, pedig jól keresel. Közben pedig kibaszott 1989-et írunk!" 

Több évtized múltával is idegennek tekintik Japánban az évszázad elején betelepült koreaiakat és azok leszármazottait. Szundzsa mindkét fia Japánban születetett, mégis megkülönböztetett bánásmódban volt részük, csakúgy mint az ő gyerekeiknek. Hiába szeretettek volna visszatérni hazájukba, ott sem látták őket szívesen. Koreában úgyszintén idegennek tekintették őket. 

A valahová tartozás keserű érzése süt a lapok cselekményeiből. A tisztesség és az erény semmit sem ér egy olyan világban, ahol az kap érvényesülést aki a legpiszkosabb ügyletek árán tud csak boldogulni. Hontalanként egy hazában, ami nem akar téged.  Minden nehéz körülmény és viszontagság ellenére azonban Szundzsa és családja megőrzi ama ártatlan erenyét, hogy tisztességes marad. Félre tudják tenni a bántó és szánakozó pillantásokat, és egy cél érdekében keményen küzdenek. 

" - Mit töröd magad annyira, hogy a többiek szeressenek? - kérdezte
- Van más választásom? - kérdezett vissza Haruki.
- Van. Küldd el őket a picsába, és éld a magad életét."

Az a mély szeretet és odaadás, ahogy Szundzsa felnevelte gyerekeit rendkívül erőssé teszik őket. Páncélt ad a gúnyolódások élének, és ezáltal felépítenek egy olyan személyiséget, ami lenyűgöz mindenkit a környezetükben. Hanszu iránt érzett szerelme az évek alatt sem kopik, habár tudja, hogy mennyire szégyenteljes ez az érzés. Miután teherbe esett Noával a férfi felajánlotta, hogy elveszi feleségül, de mivel a féfinak már volt egy családja Japánban, így ő csak a "koreai felesége" lehetett volna. Ez teljességgel elfogadhatatlan volt az addig tisztességgel nevelt büszke Szundzsának, és minden kapcsolatot végleg megszakított a férfival. A szégyentől ezután menti meg Iszak, aki feleségül veszi. Iszak tiszta szerelemmel és odaadással szerette őt, és Szundzsa is igazán megszerette a férfit. Az esetről Szundzsa édesanyján, Jangdzsin kívül senki se tudott.

A hit végig kulcsfontosságú szerepet játszik. Iszak, Szundzsa férje katolikus papként a keresztény hit alapjaival nevelte fiait és családja is ebben a hitben osztozott. Azonban nem ez a vallási hit az, ami átlengi a könyv lapjait, hanem az életben és a szeretetben való bizalom. Az élni akarás felülír minden privilégiumot és a családunkért, gyerekeinkért vívott küzdelem megér minden feláldozást. 

A szerző szóhasználatán rendkívül látszódik az alapos kutatómunka és az, hogy szívből írt minden sort. A szereplők jelleme és a bennük lezajló lelki folyamatok komplex együttese emeli kiemelkedő rangsorba. Minden egyes karakter mélyebb, mint amilyennek első pillantásra megismerjük. A büszke Hanszuban, aki minden gátlást levetve megtanult hírnevet szerezni magának egy nosztalgikus hős rejlik; Noa tragédiájának önpusztító vágyai között egy csendes fiú fekszik, aki önérzetét vágyakozik visszanyerni. Joszeb önzetlen, nemes mivoltján belül a kötelességek görcsös teljesítésének vágya, míg Mozaszu véletlenszerű sikerein és ambícióin belül a hazáját elvesztett bevándorló beletörődött lemondása rejlik.

A történet lendülete néhol meg-meg akad, és előfordul, hogy akár 5-6 évet is ugrunk előre az időben. A lassú lefolyású történéseknek hirtelen hatalmas hullámai lesznek és olyan váratlanul csapnak le, hogy megdöbbenve törölgetjük könnyes szemünk. A közel 500 oldal alatt a szívünkbe költözik Szundzsa és a családja, és habár nem akciódúsak vagy erotikával fűtöttek a sorok, még se unatkozunk egy percre sem. 

"Vajon a koreaiak meg tudnák-e menteni magukat? Nyilvánvalóan nem. Így hát a saját bőrüket kell menteni - nagyjából eddig terjedt a koreaiak hite. Mentsd a családodat. Töltsd meg a hasadat. Légy éber, és legyél szkeptikus a vezetőiddel szemben....Mert végső soron az igazi császár - a has."

Leginkább azoknak ajánlom Min Jin Lee kötetét, akik a sorok mögé látva megpillanthatják a világ "másik felén" történt sötét évtizedeket, akiket érdekel, hogy milyen az elnyomásban is érvényesülni, és hogy mennyit jelent a saját becsületünk, hitünk. A könyv tanulságától érzi azt az ember, hogy mennyire szép a történet, még ha tudva tudja, hogy keserű és csúf. A regény eme pozitív vonatkozásai felülmúlják a vitathatatlan negtív szempontokat. Talán túl sok balsors és szomorúság árad Szundzsa családjából, ám annál igazabb. Ez adja a könyv hitelességét, ami egy átfogó tisztelgés a koreai szabadság, függetlenség és identitásért folytatott harc előtt.