Minden Dolgok Neve Is - Sárkányok hallgatása

06.12.2020

Miközben azon gondolkozok, hogy milyen zene is illene ezalá a bejegyzés alá, állandóan arra gondolok, hogy mennyire örültem/örülök, hogy lehetőségem adódott elolvasni a Prológus csapata által Jenn Lyons legfrissebben megjelent kötetét, a Minden Dolgok Nevét, habár így utólag nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek e. 

Nem szerettem volna erről is egy szokásos értékelést írni. Úgy érzem, az első rész elemzésénél mindent elmondtam, ami sajátossá és különlegessé teszi ezt a sorozatot és mindenki eltudja dönteni, hogy belevág e ebbe a kalandba. 

A második résszel kapcsolatban nagyon vegyes érzéseim vannak, így közvetlenül az olvasás után. A könyv háromnegyede az előző részben már említett rejtélyes lány, az istenérintett Janel "története".  Egy kocsmában ő és társa felváltva mesélik el eleinte Khirinnek majd az egész csoportnak, hogy milyen küzdelmek árán kerültek oda, ahol most épp vannak. Nem szeretnék senkit sem összezavarni az újabb névsokasággal és mégújabb kifejezésekkel. A lényeg, hogy itt is két szálon fut a sztori, egy a múltban - jelen esetben Janel múltjában - és egy a jelenben. Az előző részhez hasonlóan, itt is valaki jegyzi a sztorit, aki aktív szereplője a cselekménynek és megjegyzéseket illetve kiegészítéseket told hozzá az elmondottakhoz. Ezalatt megismerjük Jorat és Yor tartományát legalább olyan aprólékossággal mint az előző részben Quurt. A könyvhöz elengedhetetlen a térkép, és elsőnek a fogalommagyarázatot ajánlanám elolvasásra. Én újfent elvesztem a kifejezések és a nevek tömtelegében, és őszintén bevallom, hogy rettentő fárasztó volt.

FÁRASZTÓ. 

Egy ilyen volumenű könyv... borzalmasan érzem magam ezért. Több kérdés is felvetődött bennem. Miért? Nem volt elég izgalmas? De. Nem volt benne cselszövés, árulás, fájdalom, szerelem? De, de, de és... nem elég. Miért vártam már, hogy végre vége legyen? Miután elolvastam, miért volt az az első sóhajom, hogy "Köszönöm, Istenem!"?

Itt se volt hiányunk mítikus teremtményekből, sárkányokat is kaptunk, többet is! Még több dologra derült fény - és mégjobban összezavarodtam -, még több emberről derült ki hogy kinek a reinkarnációja és ki kinek a családjához tartozik (igazán elkélne egy "családfa"). Árulás is bőven van, harc annál inkább. Fondorlat, árnyak, gyilkosságok, önismereti kérdések. A jó és a rossz harca, azonban nem tipikus formában értve. Hőseink igazából a rosszfiúk kezére játszanak, akik így messze állnak a világ megmentésétől, hiába igyekeznek. Egy kicsit közelebbről megismerjük a legfőbb gonosz, Relos Var indítékait és szándékait. Bevallom: meggyőzött. Voltak fejezetek, amelyekben is voltak olyan borzalmas elgondolásai. Ezek után mostmár azt se tudom, hogy melyik oldal a "jó", már ha létezik ilyen fogalom ezzel a történettel kapcsolatban. 

Az egész 780 oldal mindössze az első részt záró jelenetet követő 3 nap eseménye. Tágabb értelemben ez nem igaz, hiszen Janel és Qown elbeszélései alapján megismerjük Joratot, amit magamban csak "Lovas Nemzet"-nek neveztem és a Yori havas birodalmat, továbbá két újabb istent is. A címben szereplő Minden Dolgok Neve nos... fontos "kelléke" szereplőink életének, ám lényegessége nem olyan kulcsfontosságú, amit a címnek sugallnia kellene. Úgy érzem  félrevezettek. Maga a tárgy mágikus, ebből következtethetően nem elhanyagolható, és lényeges szerepe van a történetek alakulásában. De! Számomra nem fogja közre úgy a szorit, ahogy egy címnek kellene. 

Annyira szerettem volna több közös jelenetet is Janellel és Khirinnel, amit sajnos csak a könyv utolsó negyedében kaptam meg úgy - ahogy. Thurvishar is rettenetesen hiányzott. Tekintve, hogy ez nem egy romantikus regény, elvégre az epikus műfajnak nem fő jellemzője ez a vonal, így is bőven találkozhatunk ilyen jelenetekkel. Nem tudom feldolgozni, hogy miért pont a két főszereplő kapja belőle a legkevesebbet, habár tény, hogy nem sok idejük van ilyesféle "időpocsékolásra". Az utolsó negyedet nevezhetjük egyfajta hajrának is. Az addig lassab lefolyású történéseket villámcsapásként váltja fel a harc és az izgalom. Ezt az utolsó drukkot élveztem a leginkább a könyvben, valamint a jelenben játszódóakat. 

Minden klisétől mentes, komolyan zseniális. Akkor miért érzem úgy magam, mintha "rám erőszakolták" volna a könyv első háromnegyedét? Pedig nagyon érdekelt/érdekel Janel. Nagyon erős és független karakter, igazán belevaló csaj, van esze, ereje, kiállása na és a dumája is nagyon bejön. Sárkányok is fontos szerepet játszanak és elég menőek. Tekintve, hogy ők is képesek kommunikálni, hiányzott az, hogy egy - egy pillanatban az ő szemszögükből lássuk a történéseket. Mind a lovas kultúrát és a hófödte hegytetőn lévő üvegpalota világát is felettébb érdekesnek találtam.

Talán most így ezek tisztázása után azt mondanám, hogy minden fontos. Még az IS, amit úgy hinnénk nem. Elejtett megjegyzésektől kezdve egy személy megszületéséig, minden rettenetesen jelentős, és ez adja a bonyolultságát. Egyszerűen soknak érzem. TÚL sok minden függ és vág egybe, túl sok a szál, ami valamilyen formában összeér vagy hatással van egymásra. Túl sok az apró részlet, amire figyelni kell az amúgy is új környezetben. Túl sok indíték, akarat, terv és jóslat. Azonban működik. Hiába éreztem fárasztónak még is hajtott és a végén eldobtam az agyam. Eldobtam, de nem azért mert agyilag teljesen leszívott - habár ennek is köze volt csekély részben hozzá -, hanem mert egy ilyen csavaros, trükkös végkifejlettet csak úgy lehet megírni, ha zsenialitással küzd az író.

Mint látjátok, én is elég ambivalens érzésekkel küzdök. Egyszer unom, elégetlenkedek, egyszer meg zseniálisnak tartom és odáig vagyok érte. De...

talán.... 

.

.

.

ettől lenne annyira tökéletesen jó?