"...könnyű az embereket nevezni gonosznak a döntéseik helyett, mert ezzel csak igazoljuk a gonosz döntéseiket, hiszen ezzel mintegy meggyőzik magukat arról, hogy semmi baj, mert a szívük mélyén még mindig ugyanazok a jó emberek."

Az általános "varázslóvilág" világépítés szintén klassz: a szörnyeket rendkívül vonzzák a varázslók, ezért közülük sokan olyan enklávékat építettek, ahová csak a legjobbak és a legsikeresebbek kerülhetnek be, ezért kivétel nélkül szinte mindenki azért harcol, köt  politika és érdekkapcsolatokat, hogy az enklávé biztnságot adó háttere mellett kényelmesen leélhesse az életét. "Az enklávistákkal senki sem viselkedik lekezelően, a nevük pedig közkincs."
A mágikus rendszerben az úgynevezett manát használják erőként, amelyet a tulajdonos különböző varázslatokban vagy konstrukciókban használhat fel. Nagyon sok dráma van körülötte, hogy kinek van manája, és honnan származik, avagy malifikár vagy- e (rosszakarásból, erőszakból származó erő) vagy manaelvű (jó, békés úton szerzett erő).

A történetünk narrátora egyben a főszereplőnk, így egyes szám első személyben ismerhetjük meg Galadriel - becenevén El - nem mindennapi elétét. Karaktere a tipikus "majd én megcsinálom" jellem, és utálja, amikor mások megmentik. Igyekszik a saját maga álal kreált értékrend szerint élni, és egylátalán nem hatja meg, ha valaki a "jó cél érdekében" rosszat cselekszik.  Szarkazmusa a védőpáncélja, mivel természetéből adódóan nem közkedvelt jelenség.  A világépítés része az is, hogy a különböző embereknek más-más varázslói affinitásai vannak. El vonzereje a tömegpusztításhoz fűződik, így az iskola folyamatosan arra törekszik, hogy fejlessze képességét, azonban ő igyekszik a magában felgyülemlő sötét erőt csendre inteni. 

"Bámulatos egyedi adottságom folytán a csalásnak feltehetően az lenne a vége, hogy mindkét irányban elpusztítanám három-három szomszédomat, és az egész folyosót frissen fertőtlenített, tündöklő hullaházzá változtatnám."

Mélyen ismeri azt a fajta gonoszt, amire képes, és  feje fölött lógó hátborzongató jóslatok ellenére mindent megtesz annak érdekében, hogy megpróbálja igazi természetét visszatartani.  Környezete, családja nem fogadják el őt, és az iskolában se népszerű. Leginkább mindenki kerüli, mert olyan, "mint az ég eső előtt" vagy mert "mindig a legrosszabbat, sosem a legjobbat" várják tőle.
Egyedül csak az édesanyja az, aki féltőn óvja, és érzékelteti vele, hogy ő maga nem gonosz. Szigorú erkölcsi szabályait mindig betartja, legalábbis addig, amíg az iskola hőse, Orion Lake az árnyéka nem lesz. Innen indulnak el El eddig sem unalmas hétköznapjai egy olyan irányba, amellyel egyedül már ő se tud megbírkózni.

"- Az affinitásod...
- Úgy jegyezheted meg, hogy "imádni és félni" - mondtam.
- Tessék? - kérdezte Liu.
- "S imádni és félni fog minden" - idéztem. Továbbra is értetlenül meredt rám. - Galadriel A Gyűrűk Urából."

A történet előrehaladtával nem csak az iskola és a varázsvilág rendszeréről kapunk folyamatosan új információkat, hanem a mana természetéről is. A cselekmény néhol száraz és vontatott, ezek leginkább El elbeszélései, belső vívódásai. Főszereplőnk egyfajta "megbízhatatlan elbeszélő". Határozatlansága zavaró volt, azonban, ha belegondolunk, hogy tinédzser korban van, ez nem is annyira meglepő. Furcsa volt egy kijelentés után pár oldallal az ellentétét olvasni, de talán magának céltudatosságának a kialakulása lesz a jellemfejlődésének egyik legnagyobb vonala a harmadik rész végére. Már az első rész alatt is észrevehető olyan változás, ami az első pár bekezdésben kialakított képet a végére teljesen másképp ábrázolja az írónő. Nem csak El jellemében fedezhető fel ez az ellentmondás, hanem magában a könyv felépítésében is. 

" - Ne röhögtess már! Mégis szeretnéd, hogy megvédjelek? És a legújabb gonosz merénylő Chole Rasmussen?
- Tudod mit akarok? Belenyoni a fejedet a krumplipürébe - feleltem, és bosszúszomjasan felkaptam az utolsó kép virslit a gőztálcáról. "

Sokáig gondolkoztam, hogy még is miért nem állt annyira össze ez a dolog, miért érztem felszabadítónak, amikor végre vége lett. Amit leginkább hiánynak éreztem, az a bizalom. A szereplők egymásba fektetett hite, a barátság fogalma és a másik fél irányba mutatott jóindulat csak álom a Solomanciában, és nekem is csak az maradt. Karaktereink tekintetében egyedül talán Orion az, akinek túlságosan vakmerő természete igaz. Ő egyedül, aki nem "érdekből" cselekszik, és hiába népszerű, úgy igazán senki se ismeri őt. Rettentő kíváncsi vagyok a mélyebb jellemvonásaira is, tekintve, hogy milyen zárósorokat kapott az első rész.

"Arra már rájöttem, hogy Orion olyasvalakivel akar lenni, aki nem fehér paripás hercegként tekint rá. Csak azt nem értettem, miért. Most hirtelen olyan erővel hasított belém a felismerés, hogy megfájdult tőle a hasam. Chloe, Magnus és a többiek, valószínüleg az egész enklávé azt hangoztatta, hogy Orion valami emberfeletti szörnykaszaboló hős, aki semmi mást nem szeret, csak éjjel-nappal életeket menteni, és egyáltalán nem törődik a saját igényeivel. Azért találták ki ezt a hazugságot, mert ezt akarták tőle, mindenáron...Megfeszítve próbálta megadni nekik, amit akartak, próbált beilleszkedni abba a gyönyörű hazugságba, amit kitaláltak róla...De barátkozni nem bírt velük."

Az írónő szóhasználata és mondatkezelése a leírásokban sokszor unalmasnak hatott. A párbeszédek és az "akció" jelenetek szinte filmként peregnek, de ezek a leírások által be-be akadnak a vetítő fogaskerekei közé.

Rengeteg olyan értékelést/véleményt olvastam, ami a könyv negatívumaival kapcsolatban erős túlzásokba esik, azonban én szeretem akár egy kevésbé népszerűbb vagy tökéletlenebb történetben is meglátni a kivételes gondolatokat és a szereplők árnyoldalaiban a fejlődés lehetőségeit.  Ez a történet nem tökéletes és remek példája a fentebb említett elveimnek. Lehetőségek végtelen tárháza tárul közben elénk: mi mit csináltunk volna másképp a szereplők helyében, vagy éppen, hogyan írtuk volna meg jobban kedvünkre valóbbra a jelenetet, és mindezt olyan ötletgazdag környezetben, mint amilyet Naomi Novak megalkotott nekünk.
Ha nem tántorít el egy új világ megismerésében egy igen határozottnak tűnő, ám korántsem magabiztos főszereplő, és szereted megismeri a fogalmak - például egy varázslóiskola - másféle értelmezését, akkor bátran próbálkozz meg a könyvvel.